OM: Csak szigor használ a kirekesztés ellen

Vágólapra másolva!
Mohácsi Viktória, az oktatási tárca romák intergrációjáért felelős miniszteri biztosa szerint különböző, a toleranciát erősítő programok révén nem fog megváltozni az emberek előítélete a romák iránt. Szerinte egyedül szigorú törvényekkel, valamint azok betartásának ellenőrzésével érhető el, hogy a roma gyerekeket a nem romákkal együtt oktassák. A tárca szerint jelenleg például számos olyan roma gyerek tanul kisegítő iskolában, aki nem is fogyatékos, őket vissza akarják küldeni normál iskolába.
Vágólapra másolva!

A gyermekek jogainak világnapja alkalmából tartott konferencia egyik előadója volt pénteken Mohácsi Viktória, az Oktatási Minisztérium hátrányos és roma gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztos. Mohácsi több hazai és nemzetközi kutatási eredményt ismertetve elmondta: az egyenlő esélyek tekintetében Magyarország a vizsgált 38 országból a 34. helyen áll. Egy roma gyereknek ma 50-szer kisebb esélye van diplomát szerezni, mint egy nem roma gyereknek.

A korábbi évek gyakorlatáról a miniszteri biztos elmondta: a jogi és pénzbeli támogatások szinte elősegítették a romák elkülönítését. Ez szerinte két okból is aggályos: egyrészt mert a gyerekek így nem tanulják meg a toleranciát az iskolában, másrészt a roma osztályokban sokkal alacsonyabb az oktatás színvonala.

"A felzárkóztató normatíva voltaképpen cigányfelzárkóztató normatíva lett" - állította Mohácsi, aki szerint a 17 ezer forintos normatíva révén csak a romák elkülönítését érték el a korábbi vezetők. Megemlítette a nemzetiségi fejkvótát is, amelyet a romák esetében egyrészt a nyelvtanulásra, másrészt a kultúra és a népismereti oktatásra lehetett korábban fordítani. Mivel azonban a romáknak csak 0,2 százaléka szerez diplomát, nincsenek roma oktatók.

Mohácsi elmondta: egy iskolát találtak, ahol nyelvoktatásra kértek támogatást, de mint kiderült, ott is egy erdélyi tanárnő oktatott román nyelvet, amely az egyik roma nyelv, a beás alapja. Nemzetismereti oktatást pedig a vizsgált iskolákban akkor tartottak, amikor a többi - nem roma - gyerek angolt vagy számítástechnikát tanult.

"A felzárkóztatás egyenlő lett a csökkentett tananyaggal" - közölte a miniszteri biztos a konferencia kis létszámú hallgatósága előtt. A korábbi rendszert megváltoztatva az idei évtől integrációs normatívát igényelhetnek az iskolák, amely a korábbi felzárkóztató normatíva többszöröse, jelenleg 51 ezer forint gyerekenként egy évre. Ezt az igényelheti, aki integrált oktatást tart, vagy vállalja, hogy felszámolja a meglévő romaosztályokat. Idén az első és az 5. évfolyamra lehetett ilyen támogatást igényelni, a romaosztályokat 2008-2009 végére kívánja a tárca megszüntetni. Emellett a közoktatási törvénybe bekerült egy paragrafus, amely részletesen kifejtve tilt mindenféle szegregációt.

Emellett létrehoztak egy Országos Integrációs Hálózatot, amelynek idén 300 millió forint állt a rendelkezésére. A programra pályázni lehetett, többek között pedagógus-továbbképzésre. Idén 45 iskola kapcsolódott be a programba, és Mohácsi reményei szerint 2006-2007 végére valamennyi iskola bekapcsolódik.