Pozsgay Imre hetvenedik születésnapját ünnepli

Vágólapra másolva!
Több mint félszázan: hozzátartozók, barátok és tisztelők köszöntötték Pozsgay Imrét hetvenedik születésnapján szerdán Budapesten, a Pilvax kávéházban rendezett ünnepségen.
Vágólapra másolva!

Az eseményen megjelent mások mellett Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Borókai Gábor, a Hír Televízió Rt. elnöke, az előző kormány szóvivője, Elek István, a Heti Válasz főszerkesztője, Hámori József volt kultuszminiszter, Kósa Ferenc filmrendező, szocialista országgyűlési képviselő, Nemeskürty István történész, a Corvin-lánc testület vezetője, Peták István, a Duna Televízió elnöke, Püski Sándor könyvkiadó, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára.

Pozsgay Imrét táviratban köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az államfő "a magyar kulturális és demokratikus hagyományok védelmezőjeként" említette a politikust, aki "nem a hatalom, hanem a társadalom, a nemzet érdekeit tartotta szem előtt", s hozzájárult a békés átmenethez.

Pekka Kujasalo, Finnország budapesti nagykövete az eseményen - megemlítve, hogy Pozsgay Imre a Magyar-Finn Baráti Társaság örökös tiszteletbeli elnöke - elmondta: személyesen mindeddig nem találkozott Pozsgay Imrével, de "mindenki bátor és becsületes embernek jellemezte" őt, aki emellett "jelentős politikai látnok", és komoly tudományos eredményeket mondhat magáénak.

Koltay Gábor filmrendező az eseményen arról beszélt, a következő nemzedékeknek három dolgot mindenképpen el fog mondani Pozsgay Imréről: a lakitelki találkozóval kapcsolatos 1987-es, a Magyar Nemzetnek, majd egy-két évvel később a Magyar Rádiónak adott interjú, amelyben először nevezte népfelkelésnek 1956-ot, valamint "a négyigenes gyalázat, amely megfosztott téged attól, hogy ennek az országnak a köztársasági elnöke lehess".