Hozzátartozók demonstráltak a zalaegerszegi börtön előtt

Vágólapra másolva!
Gyászdemonstrációt tartott a zalaegerszegi börtönben csütörtökön zárkatűz következtében elhunyt társa emlékére a helyi cigány kisebbségi önkormányzat pénteken a börtön bejárata előtt.
Vágólapra másolva!

Gyertyákat, mécseseseket helyezett el a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézet falszegélyén a mintegy 50 tagú romacsoport, amely gyászfelvonulásra kapott engedélyt. Korábbi közlés szerint csütörtökön kora este az intézet egyik egyszemélyes, elkülönítő zárkájában tűz ütött ki, és életét vesztette egy fogva tartott férfi.

A rendőrségi vizsgálat során egy öngyújtót találtak a zárkában. Feltételezhető, hogy a fogva tartott a tüzet saját maga okozta, még kérdés, hogy az öngyújtó hogyan kerülhetett hozzá. A fogva tartott csütörtökön került a zalaegerszegi börtönbe, motozás után, ön és közveszélyes magatartása miatt helyezték el a speciális elkülönítő zárkában.

A délutáni órákban sűrű füstöt észlelt a szolgálatot teljesítő személyzet. A személyzet zárkához siető tagjai az első ajtó mögötti belső ajtót a sűrű fojtó füst miatt nem tudták kinyitni. A zárkába csak a mintegy tíz perc alatt helyszínre érkező tűzoltók jutottak be, akik a fogva tartottat már holtan találták. A füstöt a zárka falait borító ponyvavászon és szivacs okozta.

Újbóli, teljes körű és ügyvéd jelenlétében történő kivizsgálást kért Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára. A vizsgálat során rekonstruálják a tűzesetet. Elrendelték az elhunyt újraboncolását, a börtönbeli tanúkat különleges védelem alá helyezik.

Az információk szerint a zárkatűzben meghalt fogva tartottat előre bilincselt kézzel őrizték az elkülönítő zárkában.