Milliárdokat bukhat a BM az elmaradt ruhapénzeken

Elutasította a belügyi tárca felülvizsgélati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság a rendőrök ruhapénzpereinek ügyében. Ezzel jogerőssé vált az a zalai próbaperen hozott határozat, amely szerint a BM-nek ki kell fizetnie a rendőrök 2002-ben visszatartott, közel 50 ezer forintnyi ruhapénzét. Ez több milliárdos többletkiadást jelent ha mindenkinek kifizetik a pénzt - írja a Népszabadság.

A Legfelsőbb Bíróság a napokban elutasította a Belügyminisztérium felülvizsgálati kérelmét, ezzel jóváhagyta azt a Zala Megyei Bíróságon hozott döntést, amely szerint a tárca ki kell hogy fizesse a rendőrök 2002-es ruhapénzének jogtalanul visszatartott részét - írja a Népszabadság.

A lap szerint idén szerte az országban tárgyaltak a bíróságok ilyen rendőri ruhapénzpereket. Ezeket azért indították, mert a rendőrkapitányságok sorra elutasították az egyenruhás rendőrök szolgálati kérelmét, és nem fizették ki a tavalyi évre járó ruhapénzük visszatartott részét. A rendőrök tavaly 47500 forintot nem kaptak meg a 82500 forintos ruhapénzből.

Az érintettek azután fordultak a bíróságokhoz, hogy két nagykanizsai társuk az idén márciusban jogerősen megnyerte azt a próbapert. Azóta mindketten megkapták a bíróság által megítélt összeget, társaiknak azonban továbbra sem fizették ki a ruhapénzt.

A Belügyminisztérium nem értett a jogerős ítélettel, így felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely most elutasította a beadványt. Az LB döntésével elhárult az akadály az azóta megindított ruhapénzperek folytatása elől. A több száz pert - amelyek felperesei között a rendőrök mellett tűzoltók és határőrök is vannak - korábban sorra felfüggesztették a felülvizsgálati kérelem miatt.

Szakértők szerint több milliárd forintos többletkiadást jelent, ha valamennyi egyenruhás belügyi dolgozónak kifizetik a visszatartott ruhapénzt. A BM illetékese a Népszabadságnak azt mondta, hogy a tárca csak az LB-döntésről szóló hivatalos értesítés kézhezvétele után alakítja ki álláspontját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK