Rejtélyes foltok miatt mállik az M3-as autópálya

Vágólapra másolva!
Vizes, barna színű foltok jelentek meg az M3-as autópálya tavasszal átadott szakaszán, Füzesabony és Polgár között. A foltok környékén máris mállani, kátyúsodni kezdett az aszfalt. Az M3-as mellett az M30-as út még át sem adott részén, Miskolc és Emőd között is ugyanez a probléma jelentkezett. Több szakértői csoport is vizsgálja a rejtélyes foltokat, egyelőre nem tudni, pontosan mi okozhatja a problémát. Elképzelhető azonban, hogy nem megfelelő követ használtak az útépítéshez.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Rejtélyes foltok az M3-ason

Rejtélyes, egyelőre még a szakemberek számára is érthetetlen okok miatt elkezdett porlani, mállani az aszfalt az M3-as autópálya tavasszal átadott Füzesabony-Polgár közötti szakaszán és az M30-as út hivatalosan még át sem adott részein is, Miskolc közelében. Egy előzetes szakértői vizsgálat szerint a probléma ott tapasztalható, ahol vizes, barna színű foltok jelentek meg. A győri műszaki egyetem szakértői előzetes hatástanulmányukban nem találtak magyarázatot a furcsa jelenségre.

A tanulmány szerint elképzelhető, hogy valamilyen kémiai reakcó kezdődött el, ebben az esetben nem csak az út kopófelületén okozhatnak a rejtélyes foltok problémát, hanem a felszín alatt, a kötő- és alaprétegben is. Az elszíneződés oka lehet például, hogy bomlási folyamat indult be. Ezt az okozhatja, hogy nem megfelelő követ használtak fel az útépítéshez.

Mivel azt egyelőre még a szakértők sem tudják, hogy pontosan mi okozza a mállást, azt sem lehet tudni, hogy hogyan és mennyi pénzből lehet ezt megszüntetni. Valószínűsíthető azonban, hogy hamarosan ki kell javítani a szóban forgó szakaszokat, különben az utak élettartama jelentősen csökkenhet.

Tímár Gyula, a szóban forgó útszakaszokat építő Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója az [origo] megkeresésére azt mondta, hogy már észlelték a problémát, és két szakértői csoportnak is megbízást adtak arra, hogy vizsgálják meg: mi okozhatja a furcsa foltosodást. A szakértői tanulmányok csak néhány nap múlva készülnek el, ezért az elnök-vezérigazgató bővebben csak a tanulmányok ismeretében tud nyilatkozni.

Az [origo] megkereste a Nemzeti Autópálya Rt.-t is, amely az útépítésekre megbízást adott a Vegyépszernek. Nyíri János szóvivő azonban nem tudott a foltokról, a cég vezetőit egyelőre nem sikerült utolérni.

Az M3-as és M30-as mellett az M7-es autópályával kapcsolatban is felmerültek korábban problémák. Az Állami Számvevőszék az autópálya Budapest és Zamárdi közötti szakaszának felújításáról szóló jelentésében több hiányosságot is megállapított. A számvevők kifogásolták többek között a közbeszerzési eljárás hiányát és azt is, hogy az autópálya tervezésekor az élettartamot az ajánlott 20 év helyett - üzemeltetői hozzájárulással - a burkolatmegerősítések esetében a minimálisan még elfogadható 10 évben határozták meg. Emellett kifogásolták azt is, hogy az előírtnál kesekenyebbre építették a leállósávot, ami balesetveszélyes lehet, ráadásul a közlekedősávok szélessége és a pályaszint-magasság sem egyezett az előírt méretekkel.

Komáromi Gergely