Akár a harmadik diploma is ingyenes lehet

Vágólapra másolva!
Az oktatási tárca szándékai szerint akár a második vagy a harmadik diploma költségeit is állná az állam, ha a korábbiakat költségtérítéses képzésben szerezte a hallgató. A miniszter szerint ugyanis nem igazságos az, hogy ha valaki pár ponttal marad le az ingyenes képzésről, és nem akar éveket várni, akkor örökre elesik az ingyenes diplomától.
Vágólapra másolva!

Nem feltétlenül az első, hanem egy diploma megszerzése legyen ingyenes - így módosítaná jövő tavasszal a felsőoktatási törvényt az Oktatási Minisztérium - írja a Népszabadság. Ez azt jelentené, hogy aki költségtérítéses képzésben már elvégzett egy egyetemet vagy főiskolát, a következő diplomáját akár ingyen is megszerezheti, ha felveszik államilag finanszírozott képzésre - nyilatkozta a lapnak Magyar Bálint oktatási miniszter.

A hatályos felsőoktatási törvény szerint csak az első diploma megszerzése ingyenes, vagyis aki költségtérítéses formában végzett el egy felsőoktatási intézményt, már nem juthat be államilag finanszírozott képzésre. E rendelkezés miatt korábban egy hallgató az Alkotmánybírósághoz fordult. A testület 2001. július 2-i határozatában elutasította a beadványt, de rámutatott: "Az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam a felsőoktatásban részt vevők támogatási rendszerét átalakítsa."

A módosítás nem növelné az államilag finanszírozott képzésben részt vevők számát, a minőségi versenyt azonban erősítené - mondta Magyar Bálint, aki szerinte nem igazságos, hogy valaki csak azért esik el az ingyenes diplomától, mert a felvételin néhány ponttal lemaradt, és nem akart éveket várni felsőoktatási tanulmányai megkezdéséig.