Horváth Balázs szerdán jelentette be, hogy december 15-től átül a Veszprém Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójába. Az egykori belügyminiszter, az MDF egyik vezetője független képviselőként vett részt a testület munkájában.

"Nem kívánok függetlenként dolgozni a megyegyűlésben, másrészt az MDF tagjaként, parlamenti képviselőjeként nem felel meg a politikai kultúrámnak az, hogy a közgyűlés két demokrata fórumos tagja rendszerint együtt szavaz a szocialista és szabad demokrata képviselőkkel" - nyilatkozta Horváth Balázs. Hozzátette: szó sincs azonban arról, hogy fontolgatná az MDF parlamenti frakciójának az elhagyását, a jövőben is a demokrata fórum tagjaként kíván politizálni. Közlése szerint döntése kizárólag a megyei önkormányzati szerepére vonatkozik, és erről levélben tájékoztatta az MDF megyei választmányát.

A Veszprém Megyei Közgyűlésbe a múlt év október 20-ai választásokon három MDF-es képviselő jutott be, ám frakciót nem tudtak alakítani, mivel Horváth Balázs nem kívánt egy képviselőcsoportban ülni Kuti Csabával, a közgyűlés MDF-es elnökével. Horváth Balázs az akkori döntését azzal indokolta, hogy Kuti Csaba - elnöki tisztségének további megtartása érdekében - megállapodást, alkut kötött a megyegyűlés MSZP-s és SZDSZ-es frakcióival, számára azonban ez elfogadhatatlan.

Hermann István, az MDF Veszprém megyei elnöke elmondta: Horváth Balázs elhatározása váratlanul érte, és nem örül neki. Mint mondta, a választmány vezetése nem Kuti Csabát és Máhl Ferencet tekintette MDF-es képviselőnek a megyegyűlésben - noha mindketten tagjai a pártnak -, hanem kizárólag az Antall-kormány egykori belügyminiszterét.

Kuti Csaba és Máhl Ferenc ugyanis - fűzte hozzá magyarázatul - koalíciót kötött a szocialista és szabad demokrata frakcióval anélkül, hogy szándékukról az MDF megyei vezető szerveit tájékoztatták volna. Hermann István közlése szerint az MDF megyei választmánya a december 11-ei ülésén foglalkozik majd Horváth Balázs elhatározásával.