Rendzavarás a Lelkiismeret '88 vezetőjének tárgyalásán

Vágólapra másolva!
Rosszul lett és orvosi segítséget kért Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetője szerdán kezdődött szabálysértési eljárásán. A tárgyalás előtt 40 fős csoport próbálta megzavarni a rendet. A csoportot felszólítás után a rendőrök szorították ki a Fő utcai bíróság épületéből. A rendőri akció közben a tiltakozók azt skandálták, hogy "Gyilkosok, gyilkosok".
Vágólapra másolva!

Rosszul lett és orvost kért a szerdai szabálysértési tárgyalásán Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetője, aki hétfői előállítása után éhségsztrájkba kezdett. "Harminc órája nem ettem, nem ittam! Politikai fogolynak tekintem magam" - mondta a tárgyalás helyszínéről Kocsis Imre telefonon. A bíró ennek ellenére megkezdte az ügy tárgyalását, Kocsis széken ülve tehet vallomást.

Kocsis szabálysértési tárgyalását rendzavarás előzte meg Budapesten a Fő utcai bírósági épületben. Az aulában a Lelkiismeret '88 mintegy 40 tagja és támogatója gyűlt össze, akiket a rendőrök felszólítottak az épület elhagyására. A gyülekezők nem engedelmeskedtek a felszólításnak, ezért a rendőrök kiszorították nagy részüket az épületből. Eközben dulakodás történt. Barta László, a BRFK sajtóügyeletese szerint az egyik rendzavaró megütött egy rendőrt, ezért előállították.

A rendőri fellépés közben dulakodás alakult ki, a tömegből "Veled vagyunk Imre!" és "Gyilkosok! Gyilkosok!" felkiáltások hangzottak. Egy személyt hátrabilincselt kézzel elvezettek a rendőrök. Néhányan az aula padjain ülve az épületben maradtak. Egy bíró tájékoztatása szerint, bár a szabálysértési tárgyalás nyilvános, arra a folyosóra, ahonnan a tárgyalóterem ajtaja nyílik, csak engedéllyel lehet belépni. Ott ugyanis a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatási ügyeit intézik, illetve nyomozási bírók dolgoznak.

Kocsis ellen azt követően indult eljárás, hogy a Lelkiismeret '88 hétfőn a bírósági és a rendőrségi tiltás ellenére megpróbálta megtartani a BAH-csomóponttól Medgyessy Péter miniszterelnök házáig vezető tiltakozó felvonulását. A gyülekező tömeget a Budapesti Rendőr-főkapitányság jókora túlerőben lévő emberei feloszlatták, a tüntetők közül 50 embert pedig bevittek.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet kedden levélben tiltakozott Lamperth Mónika belügyminiszternél a tüntetés betiltása ellen. A TASZ szerint ugyanis az sértheti a gyülekezési szabadsághoz való jogot. Takács Albert általános ombudsman helyettes vizsgálatot kezdett, hogy megállapítsa: jogszerű eszközökkel oszlatták-e fel a rendőrök a hétfői tüntetést.