Feloldották a Molnár Csabához kötődő iratok titkosságát

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feloldotta a Molnár Csaba alezredest érintő vizsgálat alapjául szolgáló összefoglaló jelentés "szigorúan titkos" minősítését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A nyomozó ügyében elrendelt és a múlt héten lezárt vizsgálat iratait az ORFK megküldte a Fővárosi Főügyészségnek - közölte Németh Lajos alezredes.

A kommunikációs igazgatóság helyettes vezetője emlékeztetett rá: az NBH által az országos rendőrfőkapitányhoz eljuttatott "szigorúan titkos" minősítésű összefoglaló jelentés és a Magyar Nemzet múlt keddi számában megjelentek alapján Salgó László országos rendőrfőkapitány tényfeltáró vizsgálatot rendelt el a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) pénzmosás elleni osztályát vezető Molnár Csaba alezredes ügyében.

A napilap arról számolt be, hogy a K&H brókercégének ügyében is nyomozó alezredes "az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolatot" tart arab pénzváltókkal.

A rendőrségi vizsgálat pénteken ismertetett eredménye szerint nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy Molnár Csaba alezredessel kapcsolatban bűncselekmény alapos gyanúja merült volna fel, de tovább kellene vizsgálódni az ügyben.

A vizsgálatot végző Bolcsik Zoltán dandártábornok, az SZBEI vezetője szerint az NBH-tól kapott összefoglaló jelentés olyan adatokat, körülményeket tartalmaz, amelyek további vizsgálódást érdemelnek, de ezt az ügyészség teheti meg.

Bejelentette: kérték az NBH illetékesét, hogy oldja fel a jelentés szigorúan titkos minősítését; a titkosság feloldása után az anyagot átküldik a Fővárosi Főügyészségre állásfoglalásra, és a továbbiakban az ügyészség dönt arról, mi legyen a folytatás.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítását segítő Nemzetbiztonsági Iroda neve elhallgatását kérő munkatársa a kéréssel kapcsolatban azt közölte: az ügyészségi vizsgálathoz nincs szükség arra, hogy feloldják az átküldött anyag "szigorúan titkos" minősítését.

KAPCSOLÓDÓ CIKK