Átadták az idei Tolerancia-díjakat

Vágólapra másolva!
A Másság Alapítvány Tolerancia-díjait szerdán, az emberi jogok napján adták át Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. A Tolerancia-díj zsűrije az idén Magánbűnök, közerkölcsök címmel hirdette meg a nyílt újságírói pályázatot az előítéletek feloldásáért.
Vágólapra másolva!

Az ünnepség bevezetőjeként Majtényi László volt adatvédelmi biztos, a szolidaritás szellemén alapuló honpolgári politikai kultúra erősítésén munkálkodó, ez év januárjában létrejött Eötvös Károly Intézet elnöke, a tolerancia fogalmát meghatározva úgy fogalmazott: "kész vagyok mindazzal, amit gondolsz, amit akarsz, amit cselekszel, együtt élni, vagyis a személyeddel, mindez tulajdonképpen nem sok, ugyanakkor minden".

"Közerkölcseink úgy mállanak szét, hogy Magyarország lassan nem csak egy országra nem emlékeztet, de emberek laza szövetségére sem. A közszereplők és példájukon felbuzdulva a csendes civilek gátlástalan érdekérvényesítése felszámol mindent, amiért érdemes embereknek együtt élni. Szolidaritás, morális tisztelet nélkül csak az ösztöneink maradnak. Mit tehet a tolerancia, ha nem a tűrhetetlen elvtelen eltűrését akarja támogatni? Mennyire lehet harcos és elszánt?" - olvasható a kiírásban, s a pályázat meghirdetője ezekre a problémákra várt választ szóban, képben és írásban. A pályázatra a 2002. november 9. és 2003. november 9. között megjelent, illetve már adásba kerül művekkel lehetett jelentkezni.

Az írásos kategóriában Tolerancia-díjjal jutalmazták - az idén életművéért Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntetett - Kertész Pétert, a Népszava Szép Szó mellékletében tavasszal megjelent Sorstalanság - "Ne adjanak könyvet annak, aki nem akarja" című publikációjáért.

A film kategóriában Ferenczi Gábor:Magyar buletin című, Erdélyben forgatott alkotása nyerte el a díjat. A film a magyarigazolvány kiváltásáról szól. A zsűri az idén a rádiós kategóriában nem ítélte oda a díjat. A bírálók konszenzus alapján döntenek a beérkezett pályázatokról, amelyeket médiumonként 500 ezer forintos díjjal jutalmaznak.

Ugyancsak az ünnepségen osztották ki a szimbolikus, úgynevezett "egyforintos" különdíjakat. Különdíjban részesült Fiala János, a Budapest Rádió Keljfeljancsi című műsorának vezetője, az m1 Provokátor című műsorának gárdája, a tv2 Napló című magazinjának a kisebbségek helyzetével foglalkozó csapata, a Roma Sajtóközpont munkatársai, illetve Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalomban megjelent publikációiért.

A díjat odaítélő testület elnöke a díjat alapító Bíró András. A zsűriben foglalt helyet Donáth László lelkész, országgyűlési képviselő, Fodor Gábor országgyűlési képviselő, Halmai Gábor alkotmányjogász, Jancsó Miklós filmrendező, Ludassy Mária filozófus és Orsós László Jakab esztéta. Az 1992-ben alapított Tolerancia-díjat 2002 óta a Másság Alapítványhoz tartozó programR hirdeti meg. A díj történetében csaknem kétezer alkotást neveztek be, s összesen 206 újságíró, illetve műhely részesült az elismerésben.