Lerakták az óvadékot Rejtőért

Vágólapra másolva!
Pénteken kiengedték az előzetes leatartóztatásból Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezetőjét, egy közeli hozzátartozója ugyanis lerakta a 10 millió forintos óvadékot. Rejtőt hatásköri túllépéssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Rejtő E. Tibor, a K&H Bank lemondott vezérigazgatója pénteken kevéssel egy óra után elhagyta a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetet, miután kifizették óvadékát - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A K&H brókercégénél, a K&H Equities-nél történt sikkasztás és pénzmosás ügyében gyanúsított, volt bankvezér 10 millió forintos óvadék ellenében került házi őrizetbe az előzetes letartóztatásból - mondta Kollár Károly, a bankár védője. Elmondta azt is, hogy Rejtő E. Tibor közeli hozzátartozója fizette be az óvadékot.

A büntetőeljárás adatai szerint Rejtő E. Tibor alaposan gyanúsítható azzal, hogy hatáskörét túllépve, a bank belső szabályzatát megszegve arra utasította a K&H Equities brókercég alkalmazottait, hogy Kulcsár Attila bróker ügyfeleinek ne küldjenek kimutatást számláik egyenlegéről. Kulcsár Attilát több milliárdos sikkasztással és pénzmosással gyanúsítja a rendőrség.

Rejtő E. Tibor mellett a brókerbotrány másik két, előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja is szabadlábra kerülhet óvadék ellenében. Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő volt vezérigazgatója és El Abed Hasszan szír pénzváltó esetében azonban még nem jogerős a döntés, mert az ügyészség fellebbezett. Bitvainak 10, Hasszannak 30 milliót kellene leraknia, hogy haza mehessenek. Rejtő azért mehetett haza már pénteken, mert az ő esetében az ügyészség nem kifogásolta a bírósági döntést, így az jogerőre emelkedett.