Cél előtt az aláírások a kettős állampolgárságért

A vajdasági magyar pártok szerdán adják át a magyar állampolgárság odaítélését támogató közel ötvenezer aláírást a magyar kormány képviselőinek, s elvárják, hogy a magyar pártok közös nevezőre jussanak a délvidéki magyarok igényét illetően.

A Vajdasági Magyar Szövetségnél (VMSZ) közleménye szerint az aláírásokat szerdán 11 órakor adják át Szabó Vilmosnak, a MEH politikai államtitkárának. A VMSZ erről kedd reggel értesítette a többi négy délvidéki magyar pártot, ennek ellenére közülük egy, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) vélhetően nem lesz jelen a ceremónián. Páll Sándor, a VMDK elnöke kedd este még semmit sem tudott az aláírások átadásáról, mivel elmondása szerint sem ő, sem pártja nem kapott erről értesítést.

Az öt vajdasági magyar párt július 18-én döntött arról, hogy kérni fogja a délvidéki magyarokat, aláírásukkal támogassák kérésüket, miszerint a magyar állam adja meg a magyar állampolgárságot azoknak a délvidéki magyaroknak, akik ezt igénylik. Néhány hét leforgása alatt az öt párt több mint ötvenezer támogató aláírást gyűjtött össze, s megállapodott abban, hogy együtt adják át az aláírásokat a magyar kormány képviselőinek.

Kasza József, a VMSZ elnöke elvárja, hogy az aláírások átadása után a magyar parlamenti pártok pozitívan álljanak hozzá a kettős állampolgárság kérdéséhez és jussanak dűlőre arról, hogy miképp teljesíthető a délvidéki magyarság jogos követelése. Kasza szerint derűlátásra ad okot Mádl Ferenc köztársasági elnök közelmúltbeli állásfoglalása a kettős állampolgárságot illetően.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke az aláírások átadásával lezártnak tekinti a kettős állampolgárság megszerzése érdekében indított politikai kampányt. A politikus szerint jó lenne, ha a magyar parlament már a jövő év első negyedében döntene a magyar állampolgárság odaítéléséről, mert - mondta - "félő, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére május 1-vel legördül a schengeni vasfüggöny".