Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott az MTV elnöke

Vágólapra másolva!
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Ragáts Imre, a Magyar Televízió elnöke. Ragáts azután jelentette be, hogy távozik posztjáról, hogy szerdán kiderült, megválasztása után két hónappal az intézmény közalapítványi kuratóriumi elnökségének jóváhagyása nélkül kötött szerződést egy filmsorozat megvásárlásáról nevelt lányának cégével. A kuratóriumi elnökség a lemondás után további három-négy szerződést vizsgál, az elnök mellett mások felelőssége is felmerült az ügyben.
Vágólapra másolva!

Ragáts Imre tévéelnök lemondása ellenére folytatják a közszolgálati médium szerződéseinek átvizsgálását - közölte Czeglédi László, az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön az MTV Nap-kelte című műsorában

Van még három-négy szerződés, amit vizsgálunk - mondta, hozzátéve, hogy mások felelőssége is felmerült az ügyben. Szerinte az MTV-elnök leváltását elvető nagykuratóriumi szavazás óta nem sikerült rendezni a bizalmi viszonyt. A jövőről úgy nyilatkozott Czeglédi, hogy a televízióval szeretnének foglalkozni és nem elsősorban személyi kérdésekkel.

Az új tévéelnök megválasztásáig az MTV élén ügyvezetőként az eddigi alelnök állhat. Pinke Györgyöt szeptemberben nevezte ki Ragáts Imre az MTV gazdasági folyamatokat felügyelő alelnökévé. Czeglédi László úgy nyilatkozott, mihamarabb meg kívánják kezdeni az elnöki pályázat előkészítését.

Ragáts Imre 1997 óta töltött be különféle vezetői beosztásokat a Magyar Televízióban. 2002. június 24-étől a Magyar Televízió Rt. gazdasági alelnökeként, azt megelőzően pénzügyi és gazdasági főigazgatóként tevékenykedett. A kuratórium elnöksége 2002. július 16-án bízta meg - elnöki jogkörrel felruházva - az MTV Rt. irányításával. A közintézmény közalapítványának kuratóriuma az idén május 27-én - az elnökség egyhangúlag meghozott javaslata alapján - választotta Ragáts Imrét az MTV elnökévé, az elődje, Mendreczky Károly lemondását követő negyedik pályázaton. Kiszámíthatatlan, hogy Ragáts Imre távozása után mikorra választhatnak ismét elnököt a Magyar Televízió (MTV) Rt. élére - közölték az intézmény kuratóriumához közelálló, magukat megnevezni nem kívánó források.

Az eddigi gyakorlat szerint két hónapot igénybe vevő elnökválasztási eljárás miatt (30-30 nap van a beadásra és az elbírálásra) Ragáts Imre elmozdítása esetén időszakosan ügyvezető irányítja a közszolgálati televíziót. Nem tudni azonban, ki lehet ebben a szituációban esélyes az MTV ügyvezetői posztjára; a korábbi hasonló esetekre tekintettel a legkézenfekvőbb jelölt a Ragáts Imre által szeptemberben alelnökké kinevezett Pinke György.

A médiatörvény szerint elnökjelöltet a kuratóriumi elnökség kétharmados szavazással állít; ő akkor nyeri el a posztot, ha a társadalmi delegáltakkal kiegészített nagykuratórium jelenlévő tagjainak kétharmada rá szavaz.

Intő jel lehet ugyanakkor a gyors elnökválasztásra számítók számára, hogy Mendreczky Károly tavaly július közepi lemondása után csak tíz és fél hónappal sikerült a nagykuratóriumnak - a negyedik pályázatra - elnököt választania, ahogy az is, hogy valamivel kevesebb mint hét hónapos hivatali idejével a rendszerváltás óta Ragáts Imre volt az, aki a legrövidebb ideig tevékenykedett elnökként.

A legtovább (1990 augusztusa és 1994 júliusa között) Hankiss Elemér töltötte be a tisztséget, noha ő másfél évig várt arra, hogy az államfő elfogadja két és fél évi munkálkodás után benyújtott felmentési kérelmét. Az őt követő Horváth Ádám valamivel kevesebb mint másfél évig, utóda, Peták István ennél két hónappal rövidebb ideig vezette az MTV-t. Szabó László Zsolt, akit Peták István után 1999 nyarán választottak elnökké, kevés híján egy és háromnegyed évet, míg az őt a poszton követő Mendreczky Károly egy évet és négy napot töltött elnökként. Eközben többször fordult elő, hogy ügyvezetőként alelnök irányította az intézményt.