Hatszáz polgárőr vigyázott a fővárosra

Vágólapra másolva!
Hatszáz polgárőr részvételével tartotta meg kiemelt bűnmegelőző akcióját a Budapesti Polgárőr Szövetség - tájékoztatott közleményben a szervezet.
Vágólapra másolva!

A polgárőrök jelen voltak a jelentősebb bevásárlóközpontok, piacok és vásárok közelében, így több esetben nyújthattak segítséget a rászorulóknak - áll a szervezet közleményében. A polgárőrök vasárnap elfogtak egy gépkocsi-feltörőt és egy cserbenhagyó gázolót, valamint megtaláltak három ellopott személygépkocsit.