Kevesebb diák és tanszék az egyetemeken

Vágólapra másolva!
Idén már kevesebb, mint százezer elsős diák indult iskolába. A gyerekek számának csökkenése hamarosan az egyetemeket is eléri, emiatt pedig tanszékek léte kerülhet veszélybe - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Karok, tanszékek kerülnek veszélybe a jövőben a gyerekek számának csökkenése miatt. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellensúlyozására több megoldás is felmerült. Ezek közül egyik, a külföldi és szomszédos országokból érkező diákok számának növelése. Emellett az egyetemeken bővítenék a továbbképzések, felnőttképzések kínálatát - írja a Magyar Hírlap.

A Szent István Egyetem rektora szerint az idősebb korosztály egyre nagyobb számban képviselteti magát a felsőoktatásban, ezzel is kompenzálható a csökkenő gyereklétszám. Szendrő Péter hozzátette: jelenleg hazánkban körülbelül háromezer külföldi diák tanul, ez a szám azonban megtízszerezhető.

A minisztérium szerint a magyar felsőoktatás jó hírű, a tandíjak Nyugat-Európával összehasonlítva nem túl magasak, ezért az uniós csatlakozás után több külföldi hallgatóra számíthatnak a magyar egyetemek.