Másfél év után befejeződött a móri nyomozás

Vágólapra másolva!
Befejeződött a nyomozás a 2002. május 9-én elkövetett, 8 halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében - jelentette be hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa. A rendőrség továbbra is az előzetes letartóztatásban lévő K. Edét és H. Lászlót gyanusítja a móri vérengzéssel. A móri bankrablás kapcsán másik öt ügyben is nyomozott a rendőrség. A bűncselekmények iratait keddtől ismertetik a vádlottakal és védőikkel.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a nyomozás a móri bankrablás ügyében és kedden megkezdődik az iratok ismertetése a gyanúsítottakkal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn. Zsombok György, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályvezetője elmondta: nem csak a brutális móri bankrablás tartozik a nyomozáshoz, hanem öt másik súlyos bűncselekmény is, ezekben további gyanúsítottak is szerepelnek.

Az iratismertetésnél a gyanúsítottak és védőik javasolhatják a nyomozás kiegészítését, illetve új nyomozás indítását. Zsombok szerint a rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy két elkövetője van a 2002. május 9-én végrehajtott, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásnak. Az osztályvezető közölte, hogy az iratismertetés után 15 nap áll a nyomozóhatóság rendelkezésére, hogy az ügyet átadja az ügyészségnek vádemelésre. Zsombok elmondta, hogy az iratismertetés után sajtótájékoztatót tartanak az ügyről, de addig a nyomozás részleteiről nem nyilatkoznak.

A rendőrség K. Edét és H. Lászlót gyanúsítja a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással. K. Ede védője, Dezső Antal hétfőn azt mondta: tudomása szerint kedden sem H. Lászlónak, sem K. Edének nem lesz iratismertetése. A védő valószínűnek tartja, hogy kedden a másik öt bűncselekmény valamelyik gyanúsítottjával kezdik az iratismertetést. Az ügyvéd azt is megjegyezte, hogy információja szerint a nyomozás még nincs lezárva, tudomása szerint H. Lászlót hétfőn délelőtt még kihallgatták az ügyben.