Csütörtökön dönthet az ORTT Tilos-ügyben

Vágólapra másolva!
Már csütörtökön dönthet az ORTT a Tilos Rádió ügyében, amelynek december 24-i adásában az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A testület a szerdai ülésen csak az eljárás megindításáról döntött. A Tilos Rádió kuratóriuma eközben közleményt adott ki, amely szerint a botrányt okozó kijelentés ijesztő volt ugyan, de veszélytelen.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület szerdai (ORTT) ülésén úgy döntött, hogy közigazgatási eljárást indít a Tilos Rádió december 9-i, 19-i és 24-i adásaival kapcsolatban. A médiahatóság szóvivője, Vékony Éva az [origo] megkeresésére elmondta, hogy az eljárás keretében pontosan elemzik a szóban forgó adásokat, majd egy előterjesztést készítenek az ORTT vezetése felé. A szóvivő elmondása szerint a testület már a holnapi ülésén újra foglalkozni fog az üggyel. Nem kizárt, hogy akár döntés is születhet majd.

Az ORTT azt követően kezdett el foglalkozni a Tilos Rádió egyes műsoraival, hogy több szervezet és politikai párt is tiltakozásba kezdett, miután a rádió december 24-i adásában az egyik, illuminált állapotban lévő műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". (A műsorvezetőt azóta elküldték, a műsort pedig felfüggesztették.) A Tilos Rádióval szemben fellépő szervezetek szerint nem ez az első alkalom, hogy az adó munkatársai keresztényellenes kijelentéseket tesznek a műsorban. A tiltakozók szerint ilyen megjegyzések hangoztak el például az ORTT által is vizsgált december 9-i és 19-i adásokban is.

A médiahatóság panaszbizottsága hasonló témában egy alkalommal már elmarasztalta a Tilos Rádiót: 2003. május 30-án nyilvánosságra hozott közleménye szerint a rádió május 6-án sugárzott reggeli magazinműsorában a kereszténységgel kapcsolatosan elhangzottak sérthették egyes emberek vallási érzületét.

Tilos: a rádió nem keresztényellenes

Az érintett rádió kuratóriuma szerdán közleményt adott ki, amelyben többek között az áll, hogy "A Tilos Rádió nem keresztényellenes" A testület azután bocsátotta ki a közleményt, hogy a rádió december 24-i adásában elhangzott, keresztényekkel kapcsolatos kijelentés miatt (az egyik műsorvezető azt mondta, hogy "kiirtanám az összes keresztényt") a területileg illetékes IX. kerületi ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt kedden nyomozást rendelt el a Tilos ellen.

A kijelentés ellen több párt, civil szervezet és az egyház is tiltakozott. A rádió kuratóriuma közleményében ennek kapcsán kijelenti: "Nem igazak azok a közlések, melyek szerint egy tendencia végállomása lett volna az elhangzott mondat." A vallásról és az egyházakról hétköznapi módon s akár kritikusan beszélni nem jelent keresztényellenességet - olvasható a dokumentumban, ami szerint "a Tilos Rádió tiszteletben tartja és fontos értéknek tartja a vallásszabadságot".

A közlemény szerint a rádió nem tűri az uszító, gyalázkodó hangnemet. "Rádiónk jellegzetessége, hogy provokatívabb, szabadszájúbb és kritikusabb, mint más médiumok. Ezt tudjuk és vállaljuk: legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy ezt úgy tartsuk fent, hogy a történtekhez hasonló szörnyűségeket kiszűrjük belőle" - fogalmaz a kuratórium.

A kuratórium kiemeli, hogy a Tilos Rádió közösségi rádió. Műsorkészítői nem fizetett alkalmazottak, gyakran nem is újságírók, hanem olyan emberek, akik hajlandók társadalmi munkában időt és energiát szánni számos, gyakran egymástól jelentősen különböző érték közvetítésére, valamely közösség mondanivalójának megfogalmazására, nyilvános vitájára. "Műsorkészítőink mondanivalója felett a rádió csupán utólagos kontrollt gyakorol, viszont azt minden körülmények között képes és hajlandó is megtenni" - olvasható a dokumentumban.

Mint a kuratórium fogalmaz, az elhangzottak nem szolgáltatnak okot arra, hogy a Tilos Rádiót testületileg érje szankció vagy a társadalom egy részének megvetése a történtek miatt. Bár természetesnek és helyesnek nevezik, hogy különböző állami hivatalok vizsgálják az esetet, szomorúnak tartják, hogy sokan a rádió megszüntetését követelik. Véleményük szerint a történtek erre sem jogilag, sem ténylegesen nem adnak okot. "Továbbra is szégyenkezve a történtek miatt nem gondoljuk, hogy az elmúlt évtized legsúlyosabb vétsége történt volna, s hogy a társadalomra ilyen mértékben lett volna veszélyes egy olyan mondat, amelynek szó szerinti tartalma ugyan valóban ijesztő, de amelyet élőszóban nem igazán vehetett senki komoly fenyegetésnek" - olvasható a közleményben.

A kuratórium közleményében kitér arra is, hogy a Tilos Rádió nem tart és sohasem tartott fent kapcsolatot a mostani vagy bármely korábbi kormánnyal, illetve pártokkal. A rádió nem közpénzből tartja fenn magát, így nem értelmezhetőek azok a nyilatkozatok, amelyek a kormányt a rádió finanszírozásának leállítására szólítják fel. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a rádió valóban részesült és részesül pályázat útján a - a kormánytól teljesen független - Műsorszolgáltatási Alap támogatásában, költségeik nagyobb részének fedezete azonban nem közpénz, s az említett támogatásokkal mindig pontosan elszámoltak.