Az Év emberei 2003 az [origo]-n

Az [origo] olvasói decemberben szavaztak arra, hogy szerintük különböző területen mely emberek voltak a legnagyobb hatással a társadalomra.
Forrás: ORIGO
Gyurcsány Ferenc

A Hírek rovat szavazásának győztese Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter lett. 5790-en szavaztak rá, vagyis a klikkelők 37,4 százaléka. Gyurcsány 2003-ban lépett ki a háttérből, lett miniszter és élvonalibeli politikus. Annak ellenére, hogy tárcája nem tartozik a legbefolyásosabbak közé, a legtöbb szó talán róla volt: vagy üzleti múltja, vagy pártján belüli helyzete, esetleg stílusa vagy éppen Baumgartner Zsolt támogatása miatt. A szavazáson Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke végzett a második helyen, 4683 szavazattal (30,2 százalék). Őt fizikai és politikai megtámadása, a K&H és a Pannonplast ügyében végzett felügyeleti tevékenység, illetve a leváltására irányuló szándékok tették ismertté 2003-ban. A többi jelölt jócskán lemaradt. Harmadik a sokat támadott, pártelfogultsággal gyanúsított Polt Péter legfőbb ügyész, negyedik Holló András, az Alkotmánybíróság új elnöke, akinek tevékenysége már néhány hónap alatt mozgalmasabbá tette a testület életét, ötödik pedig Juhász Endre, az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter lett, akinek közel évtizedes munkáját koronázta meg a csatlakozás biztossá válása és miniszteri kinevezése. A jelölteket bemutató cikkünket itt olvashatja el.

Forrás: MTI
Járai Zsigmond
László Csaba

Az Üzleti Negyed szavazásán az év gazdasági döntéshozóját választották meg. Elsöprő többséggel a Járai Zsigmond - László Csaba páros győzött, ők kapták a szavazatok 78,2 százalékát, 1468 klikkelést, feltehetően az egész évet végigkísérő forintárfolyam-ingadozás miatt. A Magyar Nemzeti Bank elnöke és a szerdán leváltott pénzügyminiszter mellett a Prima Primissima-díjat megalapító Demján Sándor üzletember, a 3 milliárdot közcélra fordító Kovács Gábor mecénás és Jaksity György tőzsdeelnök voltak a rovat jelöltjei. A jelölteket bemutató cikkünket itt olvashatja el.

Pálinger Katalin

A Sport rovat szavazását Pálinger Katalin, a nőikézilabda-válogatott kapusa nyerte, 6366 szavazattal. Pálinger tavaly két fontos ezüstérmet szerzett. Klubcsapatával, a Dunaferrel második lett az EHF-kupában, és a válogatottal a világbajnokságon állhatott a dobogó második fokára. Ember nevét annyian egyszerre nem skandálták ebben az évben, mint az övét a zágrábi vb-döntőn. Az [origo] olvasói közel ugyanannyi szavazatot adtak a végül másodikként befutó Baumgartner Zsoltnak és Szabics Imrének. Baumgartner 2003-ban első magyarként indulhatott Forma-1-es futamon, Szabics pedig az év legeredményesebb magyar labdarugója volt. Negyedik lett Kovács Katalin kajakozó, aki tavaly négy világbajnoki aranyérmet szerzett. Biros Péter, a világbajnoki aranyérmet szerzett vízilabda-válogatott játékosa lett az ötödik. A jelölteket bemutató cikket itt olvashatja el.

Forrás: [origo]
Vizi E. Szilveszter

A Tudomány rovat szavazásán Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke győzött. Az immun- és idegrendszer kutatásaival nemzetközi hírnevet szerzett tudós 2002 óta az MTA elnöke. A rovat jelöltje volt még Fésüs László, aki a Genomika Kutatások az Emberi Egészségért néven indított programjáért szerepelt a listán. Furka Árpád a gyógyszerkutatást segítő felfedezéseiért volt jelölt. Karátson Gábor a Ji king, A változások könyve című ősi kínai könyv fordításáért és kommentálásáért került a listára. Németh Gábor középiskolai tanuló két európai díja miatt volt jelölt, melyeket a plazmahangszórók hatásfokának növelését segítő találmányának köszönhetett. A jelölteket bemutató cikkünket itt olvashatja el.

Forrás: [origo]
Szuhaj Mihály

A TechBázis rovat szavazását Szuhaj Mihály szoftverfejlesztő nyerte. A vak programozónak jelentős érdemei vannak a beszélő számítógépes programok fejlesztésében, és ő vezeti az Informatika a Látássérültekért Alapítványt is, amelynek képviseletében együtttműködött az [origo]-val a vakoknak szóló internetböngésző fejlesztésében is. Második lett a szavazáson Máray Tamás informatikus, egyetemi tanár. A jelöltek között volt Barabási Albert-László fizikus, a Behálózva című könyv szerzője, Galántai Zoltán tudománytörténész és Pataki Dániel, az informatikai minisztérium helyettes államtitára, aki azzal zárta az évet, hogy az új főhatóság, a Nemzeti Hírközlési Tanács első emberévé nevezték ki. A jelölteket bemutató cikkünket itt olvashatja el.

Forrás: ==
Majka

A Szórakozás rovat jelöltjei közöl Majka, az RTL Klub Való Világ című műsorának egyik szereplője győzött, aki sikeres lemezt adott ki és műsorvezető lett. 2721 szavazattal éppen megelőzte Antal Nimródot, a Kontroll című film rendezőjét, akinek neve mellé 2566-an klikkeltek. Utánuk Király Linda énekesnő, Noszály Sándor, a Nagy Ő című műsor főszereplője és Gerlóczy Márton, az Igazolt hiányzás című könyv szerzője következtek. A jelölteket bemutató cikkünket itt olvashatja el.