Vágólapra másolva!
Jogerősen is a Terry Black néven ismert Rácz Károly transzvesztita művész lett a két éves Danika gyámja. Rácz az erről szóló határozatot csütörtökön kapta kézhez. A művész elmondta: szeretné örökbe fogadni Danika egyik testvérét is. Az örökbefogadást hosszú huzavona előzte meg. A Fővárosi Főügyészség ugyanis korábban megóvta az örökbeadási határozatot, a gyerek apja pedig jelezte, hogy mégsem kíván lemondani gyerekéről, ezért új gyámeljárást indítottak.
Vágólapra másolva!
Terry Black

A Terry Black néven ismert Rácz Károly 2 és fél év küzdelem után megkapta az örökbefogadási határozatot, amelynek értelmében hivatalosan is felnevelheti Danikát. A transzvesztita művész elmondta: csütörtökön kapta kézhez azt az örökbefogadási határozatot, amellyel - amint a határozat 15 nap múlva jogerőre emelkedik - Danika immár végleg az ő gyermekévé válik. Rácz elmondta: a kisfiú testvérei közül szeretne örökbe fogadni még egy gyereket, de ha ez valami miatt nem sikerül, akkor egy másik, öt és tíz év közötti kislányt vagy kisfiút kíván felnevelni.

Rácz 2001 októbere óta neveli Danikát, akinek anyja akkor hozzájárult az örökbeadáshoz a XVI. kerületi gyámhivatalban tett nyilatkozatban. Az örökbefogadási eljárást a Fővárosi Főügyészség óvása miatt felfüggesztették, közben a gyermek apja apasági elismerő nyilatkozatot tett, és nem járult hozzá a kisfiú örökbeadásához.

A XVI. kerületi gyámhivatal a történtek miatt 2001 decemberében a gyermek átmeneti neveléséről határozott, Rácz Károly azonban nem adta át a fiút a hatóságnak. A Fővárosi Gyámhivatal 2002 januárjában másodfokon elutasította Rácz örökbefogadási kérelmét, ezért az előadóművész pert indított. Közben a kisfiú kirendelt hivatásos gyámja is pert indított a gyermek kiadásáért.

Ebben az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2002 márciusában úgy döntött, hogy Rácz Károlynak ki kell adnia a gyermeket. Ez azonban nem történt meg, mert a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) felfüggesztette a gyermekkiadási pert addig, amíg az üggyel kapcsolatos közigazgatási perek lezárultak.

Az FB 2002 októberében jogsértőnek minősítette az ügyben született négy közigazgatási határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt eljárásban Ráczot jelölték ki a gyerek gyámjává. Az FB ítélete után egy hónappal, 2002 novemberében egyébként a gyermek apja és anyja is hozzájárult ahhoz, hogy Rácz Károly örökbe fogadhassa az általa nevelt kisfiút.