Meghallgatják a Tilos Rádiónál lévő rendőröket

Vágólapra másolva!
Megkezdődött pénteken azoknak a rendőröknek a meghallgatása, akik szolgálatot teljesítettek a Tilos Rádió elleni vasárnapi tüntetésen. Két szemtanú korábban elmondta: a rendőrök látták, végignézték az izraeli zászló égetését, valamint az MTI fotósának az inzultálását, s azt mondták, amíg nem kapnak parancsot, nem avatkoznak közbe.
Vágólapra másolva!

"A IX. kerületben egy parancsnoki vizsgálat indult, egyelőre államigazgatási eljárás keretein belül, és meghallgatják a jelenlévő rendőröket (...). Ha kiderül, hogy valaki hibát követett el, az ellen eljárás indul" - nyilakozta Barta László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A meghallgatott rendőrök számáról a sajtóügyeletes nem tudott felvilágosítást adni.

A BRFK csürtörtökön tájékoztatott arról, hogy rendőri intézkedés elleni panaszként értékeli és kivizsgálja, a két szemtanú által a Klubrádió csütörtöki adásában elmondottakat. Almási Szabolcs, aki a Klubrádió munkatársaként volt jelen a tüntetésen, így számolt be a rádió csütörtök reggeli adásában a történtekről: "Voltak rendőrök, amikor az égetés folyt, ott álltam közöttük és együtt néztük végig (...) A tüntetők a kordon mellett gyújtották meg a zászlót".

Nehéz-Posony Kata, a 168 óra fotóriportere, aki ugyancsak a rendőrök mellett állt, azt mondta: a tizenöt rendőr, aki ott állt a kordon mögött, végignézte az egészet. "Állandóan kérdezgettem tőlük, mikor fognak már közbeavatkozni( ...), addig nem, amíg nincs parancs" - mondták. "Kérdeztem, hogy mikor jön a parancs, erre azt mondták, hogy azt nem tudják, de állítólag már fel is állt a 150 többi rendőr, aki a tömeget fogja oszlatni, de csak arra várnak, hogy megkapják a parancsot" - mondta a hetilap munkatársa. Hozzátette: "A rendőrök azt is látták, amikor az MTI-s fotóst elkezdték ütni, és a felszerelését tönkretették, ám nem léptek közbe, hanem egy rendező ment oda az MTI fotósához és mondta neki, próbáljon meg úgy dolgozni, hogy ne provokálja a tüntetőket".

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján a zászlóégetésről szólva, bejelentette, hogy közösség elleni izgatás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított a rendőrség. Hozzátette: a tüntetésen a rendőri erők jogsértést nem észleltek, de több olyan fotó is napvilágot látott a sajtóban, amelyek egy izraeli zászló elégetését rögzítették a helyszínen. A főkapitány akkori közlése szerint a rendőrség nem tudja, pontosan mikor került sor a zászlóégetésre, feltételezése szerint valamikor 16 óra, azaz a tüntetés hivatalos vége után lehetett, "amikor is kezd sötétedni".

Arra a kérdésre, miért nem intézkedtek a rendőrök a segítségért kiáltó fotóriporter védelmében, Gergényi Péter azt mondta: "ha látták volna, minden bizonnyal a segítségére sietnek, de elképzelheti, ha száz, vagy kétszáz, vagy háromszáz, vagy ötszáz ember pfujol és kiabál, hogy akkor ott abban a tömegben semmit sem lehet hallani". Az atrocitás a rendőröktől két méterre történt, ezért látniuk, hallaniuk kellett, ami történt - közölte utóbb az MTI fotósa.