Sokáig üldözték az ámokfutó autóst a rendőrök

Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőreinek szombaton hajnalban meggyűlt a bajuk egy erősen ittas fiatalasszonnyal. A szabálytalankodó nő előbb nem állt meg a rendőrök jelzésére, majd ámokfutásba kezdett és jórészt a forgalommal szemben haladva próbált elmenekülni a rendőrök elől. Végül hosszú autósüldözés után a belváros egyik egyirányú utcájában tudták megállásra kényszeríteni.
Vágólapra másolva!

A rendőrautónak hajtott, majd a forgalommal szemben hajtva próbált menekülni egy ittas autóvezető szombat hajnalban Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A 29 éves budapesti nő szabálytalanul kanyarodott be a Kossuth Lajos utcába a főváros V. kerületében. A közelben tartózkodó járőrök jelzésére nem állt meg, menekülés közben pedig szinte végig forgalommal szemben haladt.

Egy járőrautó az Erzsébet hídon próbálta feltartóztatni, megelőzte és eléhajtott. A vezető előbb szándékosan a rendőrök közé hajtott, de nem ütött el senkit, majd az V. kerület felé megpróbált elmenekülni. Ekkor már több rendőr is üldözni kezdte, és végül az egyirányú Nyáry Pál utcában sikerült feltartóztatni.

Az eset során nem történt személyi sérülés, ami annak is köszönhető, hogy a forgalom nagyon gyér volt. Az erősen ittas nőt vérvételre az V. kerületi rendőrkapitányságra szállították. Az ámokfutó ellen eljárás indul.