Csak az előre kért hálapénzt ítéli el a lakosság

Vágólapra másolva!
A megkérdezettek 45 százaléka jogellenesnek tartja a tarifaszerűen elvárt hálapénzt. Több mint egytizedük szerint bíróság elé kellene állítani a paraszolvenciát kiprovokáló orvosokat - derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a Tárki Rt. az egészségügyi tárca megbízásából végzett. A válaszadók többsége szerint ugyanakkor abban nincs semmi kifogásolható, ha egy orvos utólag fogad el hálapénzt.
Vágólapra másolva!

A Tárki ötszáz fő megkérdezésével január 13-án végzett telefonos, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 45 százaléka nem csak elítéli, hanem jogellenesnek is tartja a tarifaszerűen elvárt hálapénzt, 43 százalékuk helytelennek ítéli azt. Csupán négy százalék véli úgy: helyes dolog az orvos által előre megszabni, hogy mekkora összeget vár el a betegtől.

A megkérdezettek több mint egytizede szerint bíróság elé kellene állítani a hálapénzt kiprovokáló orvosokat, míg 47 százalékuk az orvosi kamara etikai bizottságára bízná a döntést, 27 százalékuk szerint pedig figyelmeztetni kellene őket. Ezzel szemben a hálapénzt utólag elfogadó orvosok esetében a társadalom többsége, 63 százaléka úgy véli, hogy semmit nem kell tenni ellene, és 37 százalékuk helyesli, hogy az orvos elfogadja betegeitől a felajánlott paraszolvenciát. A kutatás eredménye szerint a megkérdezettek mintegy egynegyede helyesnek tartaná az utólag pénzt elfogadó orvosok figyelmeztetését is, és csak kilenc százalék gondolja azt, hogy tettükért etikai bizottság előtt kellene felelniük.

A válaszadók 52,5 százaléka gondolja azt, hogy "azért van szükség a paraszolvenciára, mert a betegek attól tartanak, hogy ha nem adnak hálapénzt, akkor nem fognak megfelelő színvonalú ellátást kapni". A megkérdezettek egynegyede helyezkedik arra az álláspontra, hogy a betegek azért adnak hálapénzt, mert valóban hálásak az őket kezelő orvosnak.

A felmérés az egészségügyi miniszter intézkedéseiről is kérdezett, amelynek során legtöbben (76 százalék) Kökény Mihály azon lépésével értettek egyet, hogy etikai szabályozást igényel a kérdés. A lakosság több mint kétharmada helyesli azt is, hogy a miniszter jogi lépéseket tervez, és 62 százalék azzal is egyetért, hogy adóellenőrzésre van szükség az érintett orvosok körében.

A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen arányban adtak hálapénzt az egészségügy különböző szintjein. "Eredményeink szerint a válaszadók azonos hányada, 27 százaléka adott már valaha hálapénzt háziorvosának, illetve szakrendelőben dolgozó orvosnak, a legtöbben azonban, 59 százalék, kórházi orvosuknak juttattak pénzt" - derül ki a Tárki felméréséből.

Kökény Mihály kedden jelentette be, hogy a hálapénz visszaszorításáért hat pontból álló programot dolgozott ki az egészségügyi minisztérium. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a pontok "nincsenek kapcsolatban" az etikai kódexben pontosan meghatározott hálapénz fogalmával.