Engedély nélkül használja az IM adatbázisát egy cég

Vágólapra másolva!
Engedély nélküli munkára keres embert egy budapesti cég. Az Uniós Cégadat-feldolgozó és Nyilvántartó Közös Vállalat adatbiztosi munkát ajánl. A cég állítása szerint 430 ezer cég adatait kell kezelni, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium (IM) adatai alapján tartanak nyilván. Az IM szerint azonban ilyen nevű cég nem kapott engedélyt a tárca adatbázisának használatára.
Vágólapra másolva!

Az IM csütörtöki közleménye szerint "az Igazságügyi Minisztérium adatbázisához való hozzáféréshez csak annak van joga, akinek a minisztériummal erre vonatkozó érvényes szerződése van. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy nevezett céggel az Igazságügyi Minisztériumnak nincs és nem is volt szerződéses kapcsolata, ilyen tevékenység ellátására az Uniós Cégadat-feldolgozó és Nyilvántartó Közös Vállalatot az Igazságügyi Minisztérium nem kérte és nem jogosította fel" - olvasható az IM közleményében.

A minisztérium közleménye szerint a cég székhelye a VIII. kerület József körút 15.-ben van. Ezen a címen azonban nincs ilyen cég a telefonkönyvben, a Matáv tudakozójánál pedig sehol nem találtak ilyen nevű vállalatot.