Körbeutazza hazánkat az első kínai turistacsoport

Vágólapra másolva!
Lillafüredtől a Balatonig, Szegedtől Visegrádig bejárja Magyarországot az első kínai turistacsoport - írja a Magyar Hírlap. A 17 utazó kedden érkezett Ferihegyre.
Vágólapra másolva!

Kedd este érkezett Magyarországra az első kínai turistacsoport, amelynek ideutazását az tette lehetővé, hogy Kína 2002-ben hazánkat is felvette a turisztikai célországok közé. A 17 turistát nagy felhajtással fogadták a Ferihegyi repülőtéren, majd a turisztikai államtitkáron, kínai nagyköveten és az újságírókon túljutva a Corinthia Aquincum szállóba igyekeztek - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerint a hatnapos túrán a kínai csoport bejárja Magyarországot. Szerdán Eger és Lillafüred volt soron, majd Miskolctapolca és a budai vár következik csütörtökön. Pénteken a Balaton és Hévíz, szombaton Pécs és Szeged az úti cél. Vasárnap a puszta és Visegrád, hétfőn dunai hajókirándulás a fővárosban a program.

A távol-keleti turisták kínai és magyaros ételeket is esznek, de lesz, hogy bajor étteremben költik el vacsorájukat - írja a Magyar Hírlap.