A Fidesz a nemzetőrségre, az SZDSZ a terrorra koncentrál

Vágólapra másolva!
Négypárti egyeztetést tartottak a honvédség átalakításáról. A fideszes Simicskó István kitartott korábbi javaslata mellett, és ismét nemzetőrség létrehozását javasolta a csütörtöki egyeztetésen. A szabad demokrata Mécs Imre arra tett javaslatot, hogy az országgyűlési határozati javaslatban jobban domborítsák ki a terrorizmus elleni tevékenységet.
Vágólapra másolva!
Simicskó nem mond le a nemzetőrségről/itthon/20030306simicsko.html

A honvédség védelmi képességeinek megtartása, illetve az önkéntes hivatásos haderőre történő áttérés, ezen belül a honvédelmi kötelezettség fenntartása volt a honvédség átalakításáról tartott négypárti egyeztetés központi kérdése - mondta Iváncsik Imre, az egyeztetést követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára úgy tájékoztatott, a haderőreformot mind a négy parlamenti párt össznemzeti ügynek tekinti, a vitás kérdésekről egy hét múlva szakértői egyeztetést tartanak.

Simicskó István (Fidesz) elmondta, pártja álláspontja szerint a honvédség átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatban hangsúlyosabban kellene megjelennie a honvédség országvédelmi képességének, illetve "szükség van a nemzetőrségre, ami a profi Magyar Honvédség mellett az országvédelmi képességeket erősítve tud működni".

Mécs Imre szabad demokrata politikus elmondta: pártja többek között arra tett javaslatot, hogy az országgyűlési határozati javaslatban jobban domborítsák ki a terrorizmus elleni tevékenységet, valamint tüntessék fel a honvédség létszámát és a gazdasági pénzügyi igényét.