Kínai gyógyítók praktizálhatnak a János Kórházban

Vágólapra másolva!
A hagyományos orvosi osztályokon kívül természetgyógyászati részleg is fogadja fél éven belül a betegeket a János Kórházban. A központban a Magyar Tudományos Akadémia által elismert módszerekkel gyógyítanak majd, többek között a hagyományos kínai gyógymódokkal. A kórház területén működő gyógyszertár a jövőben gyógynövényeket is árusít.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
A volt óvoda épülete - itt lesz a gyógyközpont

Természetgyógyászati központ várja fél éven belül a betegeket a János Kórházban. A betegek fogadása előtt módszertani központot hoznak létre, ahol kidolgozzák azokat a szabályokat, oktatási módszereket, vizsgafeltételeket, melyek feltétlenül szükségesek, hogy a természetgyógyászok jogszerűen praktizálhassanak. Ezt követően nyitják meg a János Kórház területén korábban óvodaként működő épületben a gyógyítóközpontot. A természetgyógyászati központhoz az induló tárgyi feltételeket az Egészségügyi Minisztérium biztosítja. A kórház területén található gyógyszertárban a jövőben gyógynövényeket is be lehet szerezni.

3 alternatív gyógymódot talált hatásosnak az MTA/itthon/200401203alternativ.html

A természetgyógyászati központban kizárólag azokat a módszereket alkalmazzák majd, melynek hatásosságát a Magyar Tudományos Akadémia is igazoltnak látja. Jelenleg ide tartoznak a hagyományos kínai gyógymódok (akupunktúra, akupresszúra, testgyakorlatok), a manuálterápa (mozgásszervi kezelések) és az ideggyógyászati kezelések.

A természetgyógyászati központ várhatóan szorosan együttműködik a hagyományos orvoslást végzőkkel, a kettő kiegészíti majd egymást - mondta Bodó Miklós, a Természettudományi Tanács elnöke. Arra a kérdésre, hogy a János Kórháznak miért áll érdekében a központ megnyitása, a kórház igazgatója elmondta, hogy amellett, hogy fontosnak tartják a bizonyítottan hatásos kiegészítő kezeléseket, arra is számítanak, hogy nőni fog a kórházban kezelt betegek száma, hiszen lesz olyan, akit a természetgyógyászok a hagyományos orvosokhoz irányítanak.