Orbán még nem tud Medgyessy meghívásáról

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök hétfőn Németországba utazott, így még nem tud Medgyessy Péter miniszterelnök meghívásáról. A kormányfő elődeivel uniós ügyekről egyeztetne. A Fidesz szóvivője szerint ha érdemi kérdésekről beszélnének, Orbán valószínűleg nem utasítaná el a meghívást.
Vágólapra másolva!

Horn Gyula volt miniszterelnök, aki az MSZP európai parlamenti (EP) kampányát irányítja, hétfőn Schmitt Pállal, a Fidesz EP-listavezetőjével egyeztetett az uniós kampány hangvételéről. Horn közölte ekkor azt is, hogy Medgyessy Péter kormányfő négyszemközti találkozót akar szervezni a rendszerváltás utáni volt miniszterelnökökkel - köztük Orbán Viktorral-, hogy uniós ügyekről és az "országot foglalkoztató kérdésekről" beszéljenek. Schmitt Pál azt ígérte, hogy közvetíti a meghívást Orbán Viktornak.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az [origo]-nak elmondta: Orbán a hétfői rendkívüli plenáris ülést követően Németroszágba utazott pár napra, így még nem tud Medgyessy meghívásáról. A szóvivő szerint ugyanakkor Orbán "minden olyan találkozóra elmegy, amely az ország érdekeit szolgálja". "Ha viszont a találkozó csak egy PR-akció, amivel a tegnapi eseményekről kívánják elterelni a figyelmet, úgy azon nincs értelme részt venni" - tette hozzá Révész Máriusz. Hétfőn a napirend előtti felszólalások után végetért a plenáris ülés, mivel a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a napirendet. Az ülésen a miniszterelnök nem vett részt.