Hallgat Szaddám állítólagos magyar kapcsolata

Vágólapra másolva!
Király B. Izabella, a Magyar Érdek Pártja elnöke nem árul el semmit arról, üzletelt-e Szaddám Huszeinnel. Azért hallgat, mert - mint mondta - utálja az újságírókat. Azután merült fel, hogy Szaddám Király B. Izabella pártja segítségével olajat adott el, hogy egy iraki lap listát közölt arról a mintegy 270 politikusról és üzletemberről, akik a volt diktátorral működtek együtt. A listát az iraki olajügyi minisztérium hitelesnek tartja. A honvédelmi miniszter szerint az előző kormány tudhatott az ügyről.
Vágólapra másolva!
Király B. Izabella

Szaddám Huszein volt iraki elnök nyersolajban fizetett a rendszerét támogató külföldi politikusoknak, köztük két meg nem nevezett ország miniszterelnökének, minisztereknek, üzletembereknek és újságíróknak. Az egyes esetekben jelentősen eltérő mennyiségű, de fejenként így is több ezer hordó nyers olajért cserébe politikai támogatást kellett nyújtaniuk Szaddámnak - jelentette az AFP francia hírügynökség.

Mindez azután derült ki, hogy az al-Mada iraki napilap vasárnapi számában közzétett egy listát azokról, akik együttműködtek Szaddámmal. A listán 51 ország 270 politikusa, pártja, üzleti vállalkozása szerepel. E szerint a Magyar Érdek Pártja is üzletelt Szaddámmal. Az iraki lap által közölt dokumentum szerint a magyarországi párt 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott közvetítő szerepe fejében kapott jelentős összegű támogatást.

A pártok nyilvántartásával foglalkozó Országos Igazságszolgáltatási Tanács adatai szerint jelenleg is működik a párt. A szervezet elnöke, Király B. Izabella - aki 1990-94 között MDF-es, majd független országgyűlési képviselő volt - az [origo]-nak arra a kérdésre, hogy kapott-e támogatást Szaddám Huszeintől, a következő választ adta: "Nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, nem olvasok újságot, és nagyon utálom az újságírókat, úgyhogy viszonthallásra."

A párt honlapján egy tiltakozó nyilatkozat olvasható, amelyben a párt nyíltan kiáll Szaddám Huszein rendszere mellett, és elítéli az amerikai beavatkozást. "Minden béke- és igazságszerető magyar ember a leghatározottabban elítéli a független Iraki Köztársaság elleni amerikai-brit imperialista-cionista terrortámadást. George Bush-nak sem oka, sem joga nincsen arra, hogy beavatkozzon egy független állam belügyeibe, világméretű hazugsághadjáratot folytasson egy szabadon választott államfő, Szaddam Husszein iraki elnök lejáratására, és háborút indítson meggyilkolására" - olvasható a Magyar Érdek Pártja oldalán. A nyilatkozatot aláírta a Magyar Iraki Történelmi Társaság és a Lelkiismeret '88 Csoport is.

Bár a Munkáspárt delegációja járt Irakban Szaddám Huszein elnöksége alatt, Thürmer Gyula pártelnök az [origo] kérdésére azt mondta, pártjának nem ajánlott fel Szaddám semmilyen anyagi támogatást, és így nem is kaptak olajat vagy pénzt Iraktól.

Tóth András, tikosszolgálatokat irányító politikai államtitkár munkatársa, Vajda Péter egyelőre nem tudta megmondani, hogy rendelkeznek-e a titkosszolgálatok információval Szaddám Huszein esetleges magyarországi kapcsolatairól.

Eközben Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta: az előző kormánynak tudomása lehetett azokról a híresztelésekről, hogy a Király B. Izabella által alapított Magyar Érdek Pártjának is juttatott olajpénzeket Szaddám Huszein volt diktátor az Irakot sújtó olajembargó idején.

"2000-ben rendelkeztem olyan, az akkori kormányzati és államigazgatási körökből származó bizonyítékkal, amely alapján az előző kormánynak, ha az ügyletről nem is, de az ezzel kapcsolatos híresztelésekről tudomása lehetett" - mondta Juhász Ferenc.

A miniszter közölte: nem az ügyletről volt bizonyítéka, hanem arról, hogy "ezzel kapcsolatos híreszteléseket jelentettek a Külügyminisztériumnak" Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e még ezzel a bizonyítékkal, Juhász Ferenc úgy válaszolt: "Biztos vagyok abban, hogy az a hivatalos dokumentum nem kerülhette el az akkori kormányzat politikusainak és tisztviselőinek figyelmét sem."

Az "olajadomány" az Országgyűlés 2000. szeptember 16-ai ülésén került szóba. Juhász Ferenc akkor ellenzéki képviselőként elmondta: "A közeli hetekben olyan információk jutottak el hozzám, amelyek valószínűsítik, hogy Király B. Izabella több millió hordó olajat kapott Szaddám Huszein embargóval sújtott rezsimjétől. Egyes vélekedések szerint Király B. ebből mintegy 500-600 ezer dollár, napi áron 170 millió forint tiszta haszonra tett szert." A miniszter akkori interpellációjában azt kérdezte: "Eljutott-e a nyár során a Külügyminisztériumhoz az információ? Ha igen, milyen intézkedéseket tett a kormány?"

Martonyi János akkori külügyminiszter válaszában közölte: a kormány nem tud erről. Szerinte kacsának tekinthető ez az értesülés. Mint mondta: "Irak esetében egy rendkívül szigorú embargós rendszer működik: különböző ENSZ-határozatok határozzák meg ennek mind a tartalmát, mind az eljárását; a fizetéseket csak egy meghatározott New York-i bankba lehet teljesíteni, az olajszállítás útvonala pontosan meg van határozva, az ellentételezés is pontosan meg van határozva ezekben a szabályokban; tehát ez egyike azoknak a rendszereknek, amit mi úgy érzünk, hogy meglehetősen nehéz kijátszani."

Martonyi János felhívta a figyelmet arra, hogy "hogy 3 millió hordó kőolaj körülbelül 400 ezer tonnát tesz ki. Ekkora mennyiségnek a mozgatása - akár Irakon belül -, szállítása, fuvarozása, kifizetése semmi esetre sem kerülhetné el az ENSZ-szervek figyelmét."