Thürmer Gyula vezeti a Munkáspárt EU-listáját

Vágólapra másolva!
Thürmer Gyula pártelnök vezeti a Munkáspárt európai parlamenti választási listáját - közölték a párt központi bizottságának döntése utáni sajtótájékoztatón szombaton a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Thürmer Gyula elmondása szerint a lista második helyen Vajnai Attila a Munkáspárt alelnöke, harmadik helyen Székely Péter, a párt szóvivője, a Baloldali Front elnöke szerepel. A pártelnök újságírói kérdésre elmondta: a kampányt részben állami költségvetésből, részben a párt bevételeiből fedezik, arra mintegy 20 millió forintot szánnak. Szerinte a jelenlegi politikai viszonyok között pártjának van esélye bekerülni az Európai Parlamentbe, az 5 százalékos küszöb elérése esetén egy-két képviselőjük "feltétlenül ott lesz". Szólt arról is, vitára hívja a választáson induló többi párt listavezetőjét, hogy összemérjék, "ki mit képes ma üzenni a magyar társadalomnak".