18 milliót kapott Orbán a könyvéért

Vágólapra másolva!
Havi 109 ezer forinttal csökkentette Orbán Viktor fizetését a Fidesz: míg tavaly 770 ezer forintot kapott, idén idén már csak 661 ezert. A volt miniszterelnök most nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint még 18,7 millióval tartozik egy banknak. 18 milliót keresett tavaly könyvével. Egy év alatt 1,7 millió forinttal növelte bankbetétjét.
Vágólapra másolva!
Medgyessy 12 milliót spórolt egy év alatt/itthon/20040203medgyessy.html

Orbán Viktor volt miniszterelnök legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint jelentősen csökkent pártjától kapott fizetése. Most 661 ezer forintot kap pártelnökként a Fidesztől, egy évvel ezelőtti vagyonnyilatkozata szerint még 770 ezret kapott. Egyszeri, nagyobb bevételt jelentett számára tavaly A történelem főutcáján című könyve: 18 millió forintot kapott az írásért.

Orbán tavaly 1,7 millió forinttal növelte bankbetétjét, összesen 3,5 millió spórolt pénze van a volt kormányfőnek. Emellett azonban továbbra is jelentős tartozása van 2002-ben vásárolt XII. kerületi családi házára. Összesen 20 millió forintos jelzáloghitelt vett fel, ebből még 18,7 milliót kell törlesztenie. A ház 50 százalékban van Orbán tulajdonában.

Saját tulajdonában 2001 áprilisa óta egy Volkswagen Golf 1.4-es van. Egyéb értéktárgyai között - korábbi bevallásaihoz hasonlóan - bútorokat jelölt meg. Juttatásként a minden képviselőnek kiosztott, 665 ezer forint értékű laptopot jelölte meg.