Vágólapra másolva!
Már Veszprém megyét is elérte az influenzajárvány. Korábban Borsod, Békés, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből jelentettek tömeges megbetegedéseket. A kórházak látogatási tilalom elrendelésével védekeznek, a gyógyszertárak pedig az oltóanyagok, lázcsillapítók felhalmozásával készülnek a járványra.
Vágólapra másolva!

Az influenzás megbetegedések száma Veszprém megyében is elérte a járványos szintet, így a megye valamennyi kórházában látogatási tilalmat rendeltem el - közölte csütörtökön Szeder Mária megbízott megyei tiszti főorvos.

A járványfigyelő szolgálatok jelentése szerint a múlt héten nyilvántartásba vett influenzás betegek száma mostanra a duplájára nőtt, azaz a fertőzés immár legalább ötszáz embert érint - mondta Szeder Mária.

A tiszti főorvos szerint a rendkívül enyhe időjárás miatt a járvány feltehetően tovább terjed és növekszik a megbetegedések száma. Hozzátette: csütörtöktől a megye minden háziorvosa köteles napi jelentést adni az influenzás betegek számáról. A kórházak látogatási tilalma mindaddig fennmarad, amíg hosszabb időn át fél százalék alatt nem lesz a megbetegedettek száma.

Ezt megelőzően szerdán Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója már beszámolt arról, hogy az ország több megyéjében az emberek tömegesen jelentkeztek influenzaszerű tünetekkel orvosaiknál. "Már most is az az érzésünk, hogy a járvány elején vagyunk" - közölte szerdán Melles.

Borsod, Békés és Vas megyéban, illetve a fővárosban 15 ezren fordultak orvoshoz az elmúlt héten influenzaszerű tünetekkel. Ráadásul Győr-Moson-Sopron megyében csaknem megháromszorozódott az influenzások száma a múlt héten. Eddig az influenza A típusa vált dominánssá.

A főigazgató szerdai közlése szerint a járvány lehetősége miatt országosan már tizenkét megyében rendeltek el jelentőszolgálatot, amelynek segítségével idejében észlelhető, hogy mikor halmozódnak az esetek, így hatékonyabban lehet készülni a védekezésre és a gyors kezelésre.