Megszüntették a nyomozást az Országimázs Központ ügyében

Nem nyomoz tovább a fővárosi Ügyészség az Orzságimázs Központ tevékenységével kapcsolatban. Az ügyészség megállapította, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és Keller László által kezdeményezett eljárások megalapozatlanok voltak.

A Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást az Országimázs Központ tevékenységével kapcsolatos ügyekben, az erről szóló határozatot már postázták az érintetteknek - közölte Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel szombaton. A Magyar Nemzet szombaton azt közölte, hogy bűncselekmény és bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást a Fővárosi Főügyészség. A döntés értelmében megalapozatlanok voltak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint Keller László közpénzügyi államtitkár kezdeményezésére indított eljárások - olvasható a lapban.

Dobos Gabriella szerint a határozat tartalmáról, indokairól addig nem kíván tájékoztatást adni az ügyészség, amíg azt biztosan meg nem kapták az érintettek és meg nem ismerték a tartalmát. "Úgy gondolom, hogy az etikátlan lenne, ha a lényegét (...) a sajtóból tudnák meg az illetékesek" - közölte. Hozzátette: ezért nem szeretné kommentálni a határozat indokait és a tényállási részt.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a határozat értelmében nem merült fel bűncselekményre utaló jel az Ezüsthajó Kft. esetében az Orbán-kormány utazásainak dokumentálásával kapcsolatban, valamint a Happy End Kft. sem sértett jogszabályt a 2001. évi tűzijáték és a sydneyi olimpián megtartott magyar kulturális napok lebonyolítása során.

További három ügyben is hasonló megállapításra jutott a nyomozó hatósággal egyetértésben az ügyészség - áll a lapban. Az eljárást a főügyészség kiemelt ügyek osztálya irányította.

KAPCSOLÓDÓ CIKK