Új elnöke lehet az ORTT-nek

Február végén lejár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) négyéves megbízatása. Az már biztosnak látszik, hogy a miniszterelnök nem javasolja az ORTT élére a jelenlegi elnököt, Hajdu Istvánt.

A szocialistákhoz kötődő, névtelenséget kérő informátorunk szerint a miniszterelnök három jelöltet is javasol a köztársasági elnöknek az Országos Rádió- és Televízió Testület élére. Mádl Ferenc, amennyiben nincs más jelöltje, akkor Wisinger István, Weber Judit médiajogász és Kavas István közül választhat. Wisinger a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, Kavas pedig miniszterelnöki tanácsadóként az új médiatörvény kidolgozásában vesz részt.

Mindez azt jelenti, hogy Medgyessy nem akarja a jelenlegi elnököt, Hajdu Istvánt mandátumának lejárta után az ORTT élén látni. Hajdut tavaly márciusban választották meg Körmendy-Ékes Judit lemondása után. A volt rádióelnököt akkor az MSZP, Fidesz és az MDF egységesen támogatta, míg az összes SZDSZ-es képviselő ellenezte kinevezését.

A médiatörvény szerint az ORTT elnökét a miniszterelnök és az államfő közösen jelöli, és az Országgyűlésnek kell megválasztania. Szó volt arról is, hogy a kormányfő Ladvánszky György jelenlegi tagot jelöli elnöknek, azonban erről letettek, mivel tavaly Mádl Ferenc visszautasította őt mint elnökjelöltet, mondván: túlságosan kötődik az MSZP-hez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK