Siófok megadóztatná a nyaraló fiatalokat

Vágólapra másolva!
Siófok azt kéri a kormánytól, hogy terjessze ki a fiatalokra az idegenforgalmi adót. A város képviselő-testülete szerint ugyanis a 14-18 év közötti fiatalok közül sokan szemetelnek, és sok táblát is megrongálnak, miközben Siófokon nyaralnak, ezért kellene fizetniük. A városban az idegenforgalmi adó személyenként egy napra 200 forint.
Vágólapra másolva!

Siófok újra a kormányhoz fordul, hogy terjessze ki a fiatalokra az idegenforgalmi adó megfizetésének kötelezettségét - közölte Nagy István, a város önkormányzatának sajtószóvivője. "A város képviselő-testülete, élve törvényben biztosított jogával, az év végén fölterjesztést juttatott el a kormányhoz az idegenforgalmi adó mentességének megszüntetése érdekében. A távozó pénzügyminiszter ezt elutasította; a képviselő-testületi határozat értelmében az új miniszter hivatalba lépését követően juttatjuk el a kormányzathoz a javaslat módosított megismétlését" - mondta a szóvivő.

A siófoki városvezetés azért vár sürgős intézkedést e helyi adót illetően, mert a városban mind több a fiatal és a nyugdíjas turista, s ők a tartózkodási idő alapján naponta fizetendő idegenforgalmi adó alól jelenleg mentességet élveznek.

A siófokiak eredetileg azt kérték, hogy a továbbiakban fizessenek idegenforgalmi adót a 14-18 év közöttiek és a 70 éven felüliek is, az új javaslat szerint viszont már csak a fiatalokat köteleznék az üdülőhelyi díj megfizetésére - tájékoztatott a szóvivő.

A kérelem legfőbb indoka, hogy az elmúlt években az idegenforgalmi idényben jelentősen megnőtt a fiataloknak a száma, akik ugyan csak néhány napot töltenek Siófokon s nem kell idegenforgalmi adót fizetniük, a város költségeit viszont alaposan megnöveli az általuk okozott károk eltüntetése, mint például a hatalmas mennyiségű, hátrahagyott szemét és üveg eltávolítása, a megrongált táblák kijavítása és cseréje.

Szintén növeli a város kiadásait az idősebb korosztályokhoz tartozók Siófokon való tartózkodása, saját bevételhez viszont ők sem juttatják az önkormányzatot, miután az idegenforgalmi adó megfizetése alóli mentesség rájuk is vonatkozik.

Az MTI érdeklődésére Nagy István elmondta: míg 2002-ben 172 millió forint volt Siófok bevétele az idegenforgalmi adóból, ez az összeg 2003-ban 141 millióra apadt. Ezzel csökkent az állami hozzájárulás is, amelynek alapján minden egy forint idegenforgalmi adó megfizetése után két forintot kap a település, így ez a bevétel gyakorlatilag annak háromszorosát biztosítja az önkormányzatnak.

Siófokon az idegenforgalmi adó személyenként egy napra a tóparti üdülőövezetben 200, a Balatontól távolabb eső negyedekben pedig 150 forint, a városba látogató vendégek száma pedig évente több százezer.