Vágólapra másolva!
Hajlandó visszafizetni a Magyar Televíziótól felvett mintegy 13 millió forintot az a cég, amelynek az intézménnyel kötött szerződése nyilvánosságra kerülésekor távozott posztjáról Ragáts Imre, a médium elnöke - közölte az MTV sajtóreferense. Hozzátette: "az ügyben a felek rövidesen egyeztetnek, most készítik elő a megállapodást". Az MTV felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést javasolt a szerződés miatt.
Vágólapra másolva!

Pinke György, az MTV ügyvezetője február elején beszélt arról, hogy a filmszerződésben érintett betéti társaságtól várja jelenleg a Magyar Televízió (MTV) Rt. a jogtalanul kötött megállapodás alapján kiutalt összeg visszafizetését. Akkor azt közölte, a második felszólítást is kiküldték a társaságnak; ha az ebben közölt "szűkebb" határnapig sem fizetik vissza az összeget, "akkor ügyvédek megindítják az eljárást", és valószínűleg polgári pert kezdeményeznek Ragáts Imre decemberben lemondott elnök és a gazdasági társaság ellen is - tette hozzá. Mint mondta, az intézmény közszolgálati kuratóriuma már decemberben felszólította az MTV Rt.-t, hogy nyilvánítsa semmisnek a szerződést és állítsák helyre az eredeti állapotot. Pinke György akkori közlése szerint ez azt jelenti: "mi visszaadjuk a kazettát, ők fizessék vissza a közel 14 milliós átutalást". Rámutatott, "kuratóriumi felszólítás nélkül is kötelessége a tévének megtéríttetnie a kárát".

A volt elnök ellen kezdeményezendő esetleges büntetőeljárással kapcsolatban az MTV ügyvezetője felhívta a figyelmet az ezzel kapcsolatos nehézségekre. "Megoszlik a bírósági gyakorlat, hogy az aránytalanság hol kezdődik" - emlékeztetett. "Tudomásom szerint 40-60 százalékos eltérést még nem tekintenek aránytalannak" - tette hozzá. Ugyanakkor emlékeztetett arra: a gazdasági társaságokról szóló törvény azt mondja ki, ha a cég felügyelőbizottsága (fb) javasolja a büntetőfeljelentést és a vezérigazgató ezt nem teszi meg, az fb maga lép hivatalból az ügyben.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtökön tárgyalja az rt. felügyelőbizottságának (fb) azon jelentését, amely feljelentést javasol Ragáts Imre ellen, a volt tévéelnök tavaly decemberi távozása előtt nyilvánosságra került filmszerződés ügyében. Az fb szerint "feltehető, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés bűncselekményének alapos gyanúja áll fenn" az ügyben - mondta az MTI-nek szerdán Haraszti Miklós, a kuratóriumi elnökség tagja.

A Keresztül-kasul a tengereken című búvárfilm-sorozat egy adásperce kategóriája átlagárainak hat-hétszeresébe került. A sorozat több mint négyszer drágább volt az MTV számára, mint az utóbbi évek legköltségesebb ilyen műsorának egy adásperce - jegyezte meg.

A HVG december 18-ai számában jelent meg, hogy "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot Ragáts Imre, a köztévé elnöke" az MTV részére. Ragáts Imre egy nappal a HVG megjelenése előtt, órákkal azt követően, hogy a hír nyilvánosságra került - egészségi okokra hivatkozva - január 1-jei hatállyal lemondott posztjáról. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége másnap, azaz december 18-án egyhangú szavazással elfogadta a lemondást.