Közepest adtak az emberek Medgyessy beszédére

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki szavazók közül többen kísérték végig figyelemmel Medgyessy Péter hétfői évértékelő beszédét - írja a Népszabadság a GfK Hungária Piackutató Intézet keddi telefonos gyorsfelmérése alapján. Ugyan a megkérdezettek tetszési indexe alapján a beszédre hármas osztályzatot adott a közvélemény, a válaszadók szerint környezetük az átlagnál kritikusabban fogadta az évértékelést. A megkérdezetteknek leginkább a kormányfőnek a parlamenti létszám csökkentésére vonatkozó javaslata tetszett.
Vágólapra másolva!

A GfK Hungária Piackutató Intézet a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából kérdezett meg telefonon ezer nagykorú személyt. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 26 százaléka kísérte figyelemmel a kormányfői beszédet, és 66 százalékuk hallott valahonnan a beszéd tartalmáról. Az ellenzéki szavazók közül ugyanakkor többen követték végig a teljes beszédet - írja a Népszabadság.

A megkérdezettek többsége a beszéd végén elhangzott konkrét politikai javaslatokra emlékezett, legfőképp a közös EP-választási lista állítására (21 százalék), a parlament létszámának 2006-os csökkentésére (10 százalék), illetve a közvetlen köztársaságielnök-választásra (7 százalék).

A lap szerint Ugyan a megkérdezettek tetszési indexe alapján a beszéd közepes minősítést kapott, a válaszadók szerint környezetük az átlagnál kritikusabb volt. Az ellenzéki szavazók körében jelentős többségben vannak azok, akik negatív visszhangot hallottak környezetükben, ugyanakkor kisebb mértékben ugyan de a kormánypárti szavazók is ezt tapasztalták.

Arról a kijelentéséről, miszerint "a kormány jelentősen emelte néhány hátrányos helyzetű csoport életszínvonalát", a megkérdezettek 36 százaléka vélte úgy hogy helytálló, míg 64 százalékuk szerint távol van az igazságtól. A kormánypárti szavazók esetében fordított volt az az arány.

Az európai uniós választásokkal kapcsolatos javaslattal a válaszadók 69 százaléka értett egyet. Ez a javaslat mind a kormánypárti szimpatizánsok (háromnegyedük), mind az ellenzékiek (61%) többségének tetszett. Ezzel a javaslattal leginkább a fiatalok értettek egyet - 80 százalékuk helyeselte.

A közvetlen köztársaságielnök-választásra és a parlamenti létszám csökkentésére vonatkozó felvetés talált a legkedvezőbb fogadtatásra, előbbi a válaszadók 83 százalékának, utóbbi 90 százalékuknak tetszett - derül ki a Népszabadság írásából.