Vágólapra másolva!
Gondolkodásra akartam késztetni a politikusokat a közös európai parlamenti listára vonatkozó javaslattal, mert Európában a magyar érdekeket közösen lehet érvényre juttatni - mondta Medgyessy Péter vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök kijelentette, elkötelezett a nemzeti egység mellett. Hozzátette: javaslatával nem az volt a célja, hogy meglepje a közvéleményt, hanem a nemzeti összefogás fontosságára akarta felhívni a figyelmet. "Naiv módon abban bíztam, hogy a politikai pártokat befolyásolja az, hogy az emberek hogyan gondolkodnak. Márpedig az emberek tényleg ezt igénylik" - hangsúlyozta Medgyessy Péter. A miniszterelnök egy ezzel kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, egy reprezentatív közvélemény-kutatás azt bizonyította, az emberek többsége egyetértett a parlamenti pártok közös európai parlamenti választási listájára, az Országgyűlés létszámának csökkentésére és a közvetlen köztársaságielnök-választásra irányuló javaslatával.

Közös lista

Arra a felvetésre, hogy több európai politikus úgy vélte, a közös lista ötlete megkérdőjelezi a demokratikus berendezkedést, Medgyessy Péter úgy fogalmazott, a Fidesz-MDF listáról "nem a nép határozott", mégis közösen indult a 2002-es választáson a két párt. Hozzátette: Európában is volt arra példa, hogy több párt közös listát állítson az európai parlamenti választáson. "Nem lehet vitatni azt, hogy szükség van ebben az országban az emberek összefogására, szükség van egyfajta nemzeti egységre. (...) Ez a lista nem másról szól, mint arról, hogy (...) nagy ügyeinkben közös megoldásokat kell keresni" - húzta alá a kormányfő.

Köztársaságielnök-választás

A közvetlen köztársaságielnök-választásról szólva elmondta, azt szerette volna lehetővé tenni, hogy az emberek maguk döntsék el, kit akarnak államfőnek. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a javaslattal nem Kovács László MSZP-elnök államfőjelölését akarta megakadályozni, valamint ő maga sem gondolt arra, hogy miniszterelnöki tisztségét 2005-től a köztársasági elnöki poszttal váltsa fel. "Nem gondoltam rá. De jó ötletnek hangzik, szerkesztő úr, majd fogok rajta gondolkodni" - mondta Medgyessy Péter.

Költségvetési hiány

A takarékosság nem ellentétes az országban élő emberek érdekeivel, sőt azzal teljesen összhangban van - mondta Medgyessy Péter. A költségvetési hiány csökkentése érdekében hozott megszorító intézkedések következményeit firtató kérdés kapcsán a miniszterelnök kijelentette: reformokra van szükség. A tervezetten felüli hiányról úgy fogalmazott: "Ami a hiányt illeti, 185 milliárd forint. (...) Ha olyan helyzet lesz, hogy például a mostani agrárdemonstrációk következtében a feldolgozók és a termelők közötti egyezség mellett az államnak is hozzá kell tenni valamilyen forrást, akkor ez növeli ezt a 185 milliárd forintot" - hangsúlyozta a kormányfő.

Agrárium

A gazdák helyzete és a demonstrációk kapcsán kijelentette, nem az állam és a gazdák között van konfliktus, hanem a felvásárlók és a termelők között. A műsorvezető megkérdezte: miért nem mondták el korábban, hogy a kormányváltáskor 900 milliárd forintos volt a költségvetés hiánya. Medgyessy Péter válaszában elmondta, az előző kormány által elfogadott kétéves költségvetés okozta a magas hiányt, ezért nagyobb részben az előző kabinet a felelős. Hozzátette: lehet, hogy hiba volt, amiért erről nem beszéltek korábban. "Akkor túlbecsültük a gazdaság teljesítőképességét, és alábecsültük, hogy a világon milyen nehézségek vannak. A kettő együtt valójában olyan helyzetet teremtett ma Magyarországon, aminek a következtében azt kellett mondanunk: most olyan időszak következik, amikor helyre kell állítani a befektetők bizalmát, meg kell erősíteni a gazdaságot" - mondta Medgyessy Péter.

A kormány tudja, hogy mit akar

A kormány teljesítménye nem ad okot a kabinettel szembeni bizalmatlanságra - mondta Medgyessy Péter. A miniszterelnök rámutatott, az ország és az Országgyűlés nyilvánossága előtt vállalta azt is, a kormánynak vannak gyengéi, amelyeken változtatni kell. "A kormány tudja, hogy mit akar, tudja, hogy hogyan akarja. Látja, hogy a szükséges változásokat meg tudja tenni. Ennek alapján nem hiszem, hogy bármiféle ok volna a bizalmatlanságra" - fogalmazott Medgyessy Péter. Mint mondta, a szocialista párt országos és helyi vezetőit egyaránt ismeri, gyakran találkozik velük, s úgy gondolja, megvan a bizalom a személyével kapcsolatban. A miniszterelnök megfogalmazása szerint higgadt, de nagyon határozott embernek tartja magát, aki tudja, mit akar csinálni.

Arra a műsorvezetői kérdésre, mit szól ahhoz, hogy rakás szerencsétlenségnek nevezik, úgy válaszolt, ez azt minősíti, aki ilyet mond. "Nem azért, mert rám ilyet mondott, hanem azért, mert a Magyar Köztársaság megválasztott miniszterelnökével szemben fogalmaz meg ilyet. Ezzel rossz bizonyítványt állít ki saját pártjáról, saját magáról és az országról" - mondta a kormányfő.