Hiller saját tévét szeretne a baloldalnak

Vágólapra másolva!
Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke szombaton úgy nyilatkozott a Klubrádióban: a baloldalnak is szüksége volna önálló tévé- és rádiócsatornára, miután a közszolgálati adók nem látják el megfelelően a feladatukat, a másik oldal pedig elkezdte saját médiumai kiépítését. Hiller az [origo]-nak hétfőn azt mondta: nyilatkozatával voltaképpen üzenni akart, mert elsősorban a Kossuth Rádióval vannak problémái. Hozzátette: a miniszterelnök egyszer azt mondta: akinek televízió kell, az vegyen magának, és ő ezzel maximálisan egyetért.
Vágólapra másolva!

Az [origo] által megkérdezett szocialista politikusok meghökkentek Hiller István kultuszminiszter, MSZP-s alelnök hétvégi nyilatkozatán. Hiller szombaton úgy nyilatkozott a Klubrádióban: a baloldalnak is szüksége volna önálló tévé- és rádiócsatornára, miután a közszolgálati adók nem látják el megfelelően a feladatukat, a másik oldal pedig elkezdte saját médiumai kiépítését.

A szocialisták egy része nem merte kommentálni az alelnök nyilatkozatát, mások viszont egyetértettek a javaslattal. Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa például azt mondta az [origo]-nak: "nem eretnek gondolat, hogy a kereskedelmi piacon legyenek olyan termékek, amelyek vállalják világnézetüket". Hozzátette: azzal a gyakorlattal nem ért csak egyet, ami az előző ciklusra volt szerinte jellemző, amikor közpénzek kerültek egyes sajtóorgánumokhoz.

Hiller István végül hétfő délután kommentálta saját nyilatkozatát. Az [origo]-nak elmondta: azt szeretné, ha a közsolgálati tévé és rádió valóban közszolgálatiként működne. "A véleményem elsősorban a Magyar Rádióra, főleg a Kossuth Rádióra vonatkozott" - közölte. "Szükséges bizonyos pontokon álló helyzetben lévő kérdéseket elmozdítani." Hiller hozzátette azt is, hogy nyilatkozatát nem magánemberként, hanem az MSZP alelnökeként tette, amelyet ma is fenntart. Emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök korábban azt mondta: akinek televízió kell, az vegyen magának. "Én ezzel maximálisan egyetértek" - tette hozzá, bővebben azonban nem kívánta kifejteni elképzelését. Utalt ugyanakkor arra, hogy az MSZP választmányi ülésén az aktuális politikai helyzet lesz a napirenden, amely során a médiapolitika, a kommunikáció kérdése is biztosan felmerül.