A gazdák elfogadnák a kormány javaslatait

Vágólapra másolva!
A gazdák elfogadhatónak tartják az agrártárca javaslatait. A kormány mai ülésén tárgyal a minisztérium kedd esti ajánlatairól. A tejtermelők azt szeretnék, ha a kormány rábírná a tejfeldolgozókat arra, fogadják el azt az alapárat, amely alatt nem vásárolnak tejet a termelőktől. Eközben a vidéki gazdák már a csütörtöki, Parlament elé tervezett tüntetésre készülnek.
Vágólapra másolva!

Bagi Béla, az országos demonstrációs bizottság tagja az [origo]-nak azt mondta, egyelőre szerdán még mindenképpen folytatják demonstrációjukat a gazdák. Mivel a kormány kedden késő este elfogadható javaslatokkal állt elő - amennyiben azokat a kormány szerdai ülésén elfogadják -, a termelők valószínűleg befejezik a félpályás útlezárással járó akciójukat.

Bagi szerint ehhez azonban a kormánynak a tejfeldolgozókat kell rábírnia arra, fogadják el azt az alapárat, amely alatt nem vásárolnak tejet a termelőktől. Végleges döntést a demonstráció folytatásáról és a Parlament elé tervezett tünetésről csak a kormány döntése ismeretében hoznak a gazdák - mondta Bagi.

Miközben a kormány szerda délelőtti ülésén tárgyalt a tejfelvásárlás szabályozásáról, a gazdákat érintő kérdések szabályozásáról, a Budapest környéki utakon hét helyen álltak fel a gazdák gépeikkel, hogy folytassák a több mint egy hete tartó tüntetést.

Az MTI jelentése szerint a 10-es úton Pilisvörösvár közelében 15 traktor és személygépkocsi sorakozott fel reggel. Mindez nem okozott jelentősebb fennakadás a közlekedésben, mert a Bécsi úti csőtörés miatt a forgalom nagy részét elterelték, s alig közlekedik jármű ezen az útszakaszon.

A 4-es úton Vecsés közelében ceglédi, monori, csévharaszti, pilisi gazdák demonstrálnak, akik viszont egyre feszültebbek, mert elégedetlenek a tárgyalások eddigi eredményével. Dunaharasztinál az 51-es úton 30 traktor, gépjármű állt fel. Az 5-ös úton Alsónémedinél reggelre 40 gépjármű gyűlt össze.

A 31-es úton Pécel közelében tüntetnek a gazdák. Gödöllő közelében reggel ötvennél több gép, teherautó állt fel zászlókkal, hogy egész nap tüntessen. Karsai Ferenc hatvani gazda az MTI-nek elmondta: elvárják, hogy a kormány megrendszabályozza a feldolgozókat, akik miatt a tegnapi tárgyalások zátonyra futottak. Hozzátette: tarthatatlan, hogy míg az unióban 80 forint körüli a tej literenkénti átvételi ára, addig Magyarországon a feldolgozók ennél 10 forinttal kevesebbet akarnak fizetni érte.

Fótnál a régi budapesti úton 20 gépjármű gyűlt össze, csömöri, kosdi és a Heves megyei Balassagyarmatról érkezett gazdákkal. Török László szervező az MTI-nek elmondta: a gazdák pesszimisták, álláspontjuk szerint a kormány csak az időhúzásra törekszik, nem a tényleges megegyezésre. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a már amúgy is hitelekből élő gazdákat újabb kölcsönök felvételére biztatják, ami egyenlő a biztos csőddel.