Rasszistának nevezte a Fidesz az MSZP vendégét

Vágólapra másolva!
Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője elítélően szólt Robert Fico szlovák politikus MSZP-nél tett budapesti látogatásáról. Németh szélsőségesen magyarellenes, Európa-ellenes és egyáltalán nem burkoltan rasszista, romaellenes személyként jellemezte Ficót. Az MSZP közleménye szerint Fico a párt támogatását kérte a Szocialista Internacionálé, illetve az Európai Szocialisták Pártjához történő csatlakozáshoz. A kérésre Kovács László pártelnök kedvező választ adott.
Vágólapra másolva!

Kovács László, az MSZP elnöke a párt székházában fogadta szerdán Robert Ficót, a szlovák SMER párt elnökét, aki a Teleki László Alapítvány meghívására tartózkodik Budapesten. A találkozó a szlovák pártelnök kérésére jött létre - tudatta az MSZP közleményében.

A SMER-ről/nagyvilag/20020917szlovakiai.html

Robert Fico a közlemény szerint tájékoztatta az MSZP elnökét pártja helyzetéről és programjáról. Elmondta, hogy a közvélemény-felmérési adatok szerint a SMER támogatottsága 30%-os, és jó esélyük van arra, hogy a következő parlamenti választásokon a párt kormányzati tényezővé váljon. A szlovák politikus kifejtette, hogy pártja egyértelműen szociáldemokrata programot fogadott el, és kérte az MSZP támogatását a Szocialista Internacionálé, illetve az Európai Szocialisták Pártjához történő csatlakozáshoz. Közölte azt is, hogy programjuk fő célja a fenntartható gazdasági és a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődés előmozdítása, valamint a korrupció elleni harc. Ennek érdekében készek valamennyi demokratikus párttal együttműködni. Ezzel összefüggésben elismerőleg szólt a Magyar Koalíció Pártjáról és annak vezetéséről - áll az MSZP közleményében.

Az MSZP elnöke a megbeszélések során kedvezően értékelte a két ország közötti kapcsolatokat - tudatta a párt sajtóosztálya. Kovács tájékoztatta Robert Ficót, hogy pártja kész támogatni a SMER-t a nemzetközi szociáldemokrácia szervezeteivel történő kapcsolatépítésben.

Németh Zsolt fideszes politikus ugyanakkor elítélően szólt a látogatásról - írta az MTI. Úgy jellemezte a SMER-t, mint önmagát szociáldemokratának nevező, de Európában populista nacionalistaként ismert tömörülést. Németh szélsőségesen magyarellenes, Európa-ellenes és egyáltalán nem burkoltan rasszista, romaellenes személyként jellemezte Ficót.

Németh Zsolt emlékeztetett arra is, hogy Robert Fico 1998-ban váltig ellenezte a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) részvételét a szlovák kormánykoalícióban, és a magyar státustörvény után ő javasolt szlovák ellenjogszabályt. A politikus arra is kíváncsi lenne, hogy az MSZP konzultált-e az MKP-val Robert Fico fogadása előtt és hogy egyetértenek-e a SMER népszavazási kezdeményezésével a szlovák parlamenti választások előrehozataláról.

Németh Zsolt Robert Fico látogatását Medgyessy Péter és a román kormányfő Kempinski szállóbeli koccintásához hasonlította. Szerinte az MSZP ezzel az erdélyi után a felvidéki magyarságot is megalázta. (Medgyessy Péter 2002 decemberében a Budapesten tartózkodó Andrian Nastase társaságában részt vett a román nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadáson, amivel az ellenzék éles kritikáját váltotta ki.)

[origo]/MTI