Szemtanúk tanúskodtak a Simon-ügyben

Vágólapra másolva!
Több szemtanú is látta, ahogy Simon Tibort bántalmazták a Café Allure nevű szórakozóhely előtt - derült ki a sportember agyonverése miatt indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Vágólapra másolva!

A Ferencváros egykori válogatott focistája a 2002. április 21-én történt bántalmazás után két nappal belehalt sérüléseibe, ezért az ügyészség négy ember ellen halált okozó testi sértés miatt vádat emelt. A bíróság azonban a perben már korábban új orvos szakértőt rendelt ki, és döntött arról is, hogy a három szabadlábon lévő vádlottat előzetes letartóztatásba helyezzék, miután az eset emberölésként is minősülhet.

A szerdai tárgyaláson az a fiatalember, aki a bűncselekmény éjszakáján együtt ünnepelte a születésnapját Simon Tiborral, elmondta: a sértettet nem messze a bejárattól megütötték. A tanú először az autójánál kereste Simont, de aztán látta, hogy az úttesten fekszik, és körülállják. Ezután a tanú szembetalálkozott az elsőrendű vádlottal, aki odaszólt: "Ez a köcsög is a Simonnal volt", és már ütéshez készülődött, mikor egy társa lefogta.

Egy másik tanú, a Café Allure hölgy vendége elmondta, hogy látta, amikor Simon Tibor elesett, és egy sötét ruhás, feltehetően biztonsági őr, lehajolva ütötte. Az utcán fekvő Simon védekezett, de aztán felállt, mire az egyik sötét ruhás fejbe rúgta, elesett, és egy nagy csattanás hallatszott. A földön heverő testbe még egyszer belerúgtak.

Egy férfi vendég tanúként arról számolt be, több biztonsági őr az utcán üldözte Simon Tibort. Aztán látta a tanú, hogy elgáncsolták a sértettet, és folyamatosan ütötték, rúgták. Ezután Simon Tibor felkelt, és azt mondta: "Jól van, akkor bocsánatot kérek". Erre az egyik trágár hangon válaszolt, és nagy erővel fejbe rúgta a sértettet. Simon Tibor többet már nem mozdult - tette hozzá.

A szórakozóhely pultosa tanúvallomásában elmondta: Simon Tibor társasága sok pezsgőt fogyasztott, mire a tanú szólt a biztonsági őrnek, hogy zavarják a vendégeket. Utána azt látta a tanú, hogy Simon Tibor a szórakozóhelyen összetűzésbe keveredett az egyik vádlottal. Az egyik vádlott odaszólt, mire Simon ütésre emelte a kezét, de őt ütötték meg úgy, hogy két métert zuhant.

A Simon Tibor bántalmazása miatt indult büntetőper pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.