Hét magyar katona hazajön Irakból

Vágólapra másolva!
Hét magyar katona mindenképpen hazatér Irakból a hillahi magyar tábort ért múlt heti terrorakció miatt - írja a Magyar Hírlap. Az iraki terrorakció ellenére a honvédelmi minisztérium azt tervezi, hogy a jelenlegi létszám másfélszeresére (1000-ről 1500-1600-ra) emeli a jövőben a külföldön dolgozó katonák számát.
Vágólapra másolva!

Már hét magyar katona jelezte, hogy hazajönne az Irakban állomásozó szállító zászlóaljból, miután a hillah magyar tábort terrortámadás érte múlt héten - jelentette be Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A Magyar Hírlap információi szerint a szállítókhoz tartozók március első felében érkeznek haza másik 190 emberrel együtt, akiket ekkor váltanak le iraki szolgálatukból.

Jelenleg valamivel több, mint 1000 magyar katona szolgál külföldön, de a tárca szeretné a létszámot 1500-1600-ra emelni úgy, hogy közben több nemzetközi missziót feladna a magyar hadsereg. A délszláv térségben, Afganisztánban és Irakban mindenképpen maradnak katonák - mondta Juhász.

A lap úgy tudja, hogy a miniszter a fizikai teljesítőképességhez kötné az idei illetményemeléseket. Aki nem képes az előírt fekvőtámaszokat lenyomni, az nem kapna emelést. Ennek jogi lehetőségét még vizsgálják a tárcánál. A minisztérium dolgozói januárig visszamenőleg 4, a csapatoknál szolgálók 7, a közalkalmazottak 6 százalékkal nagyobb fizetést kapnak, mint tavaly.