Szent Aranypoloska díj jár az ügynöktanulmányért

Vágólapra másolva!
"Közös ügynöklistával az Európai Unióba!" címmel egy képzőművész és egy író pályázatot írt ki, amelyre olyan tanulmányokat várnak, amelyek összefoglalják, hogy a volt kommunista diktatúrákban hogyan oldották meg a titkosszolgálati iratok megismerését. St. Auby Tamás és Jánossy Lajos szerint ugyanis máig átláthatatlan a rendszerváltás előtti megfigyelések ügye. A pályázat nyertese Szent Aranypoloska díjat kap, amelyet az egykor szintén megfigyelt és Magyarországról kiutasított St. Auby készít majd el.
Vágólapra másolva!

St. Auby Tamás képzőművész és Jánossy Lajos író pályázati felhívást tett közzé "Közös ügynöklistával az Európai Unióba!" címmel. A miniszterelnök napokban tett közös európai parlamenti listájáról szóló javaslatára rímelő pályázatra olyan tanulmányokat várnak, amelyek a nyilvánosság számára érthetően összefoglalják, hogy a "bukott szocialista diktatúrák" titkosszolgálati tevékenységének utólagos vizsgálatát hogyan oldották meg az egyes országokban.

Jánossy Lajos az [origo]-nak elmondta, azt követően írták ki a pályázatot, hogy a St. Auby Tamással közös beszélgetések során többször felmerült, hogy mennyire átláthatatlan, követhetetlen a rendszerváltás előtti megfigyelések ügye. Jánossy megjegyezte, hogy a szocializmus idején a magyar értelmiség szoros megfigyelés alatt állt, ehhez képest egyelőre csak három olyan ember neve került nyilvánosságra - az övéké is csak véletlenül -, akik egykor értelmiségiekről jelentő besúgók voltak.

St. Auby Tamás megkeresésünkre azt mondta, szeretne egy olyan tanulmányt olvasni, amely összefoglalja, hogy a volt kommunista országokban, az NDK-tól Lengyelországon keresztül a volt szovjet tagállamokig, hogyan oldották meg a diktatúra titkosszolgálatai anyagainak megismerését. Jánossy megjegyezte, nem igazán bíznak benne, hogy bárki is komolyan veszi majd felhívásukat, és egy értékelhető, komoly munkát tesz le az asztalra. Ha mégis, akkor szakértőt kérnek majd fel az értékelésre, és gondoskodni fognak arról, hogy a tanulmányt kiadják.

A pályamunkák leadási határideje Magyarország uniós csatlakozásának napja, május elseje, az eredményhirdetést pedig augusztus 20-ra tervezik. A nyertes Szent Aranypoloska díjat kap, amelyet St. Auby készít el. A képzőművész azt mondta, még nem döntötték el, hogy pontosan miről - valamilyen lehallgatóberendezésről vagy pedig egy élő poloskáról - mintázzák a díjat.

A gellérthegyi Szabadság szobrot 1992-ben kísértetnek öltöztető St. Auby Tamás személyesen is érintett a pályázattal felkarolt ügyben, a rendszerváltás előtt ugyanis őt is megfigyelték. Elmondása szerint családi háttere - nagyapját a nyaralójuk melletti gyümölcsös miatt kuláknak minősítették -, művészi tevékenysége, és a szamizdatmozgalomban való részvétele adhatott okot arra, hogy megfigyeljék. Egy kéziratbotrány miatt 1974-ben többekkel együtt kiutasították az országból. Végül 1975-ben ment el Svájcba, megfigyelése az utolsó hónapokban már nem is titokban, hanem látványosan zajlott. St. Auby szerint előfordult, hogy egyszerre 17 olyan embert számolt meg, akik követték.