Stratégiát keres az MSZP a fideszes támadások ellen

Vágólapra másolva!
A szocialisták belső vitáit rendezni képes feladatsort fogadott el a párt választmánya. A határozat szerint a megváltozott körülmények tekintetben vétele mellett folytatni kell az esélyteremtés, a felzárkóztatás programját, de át kell tekinteni a támogatási formákat is. Ki kell dolgozni továbbá a Fidesz támadásaira reagáló stratégiát is - döntöttek a testület ülésén.
Vágólapra másolva!

A szocialista párt egységét megerősítő, a párt, a választmány és a frakció számára konkrét feladatokat előíró, a belső vitákat rendező feladatsort fogadott el az MSZP választmánya - közölte Jánosi György, a párt választmányának elnöke szombaton. "Úgy gondoljuk, ezzel valóban pontot tehetünk a viták végére, és egységesen készülhetünk most a legfontosabb célra, az európai parlamenti választások megnyerésére" - mondta Jánosi a testület ülése után.

A tizenhat pontból álló határozat rögzíti, hogy a megváltozott körülmények tekintetben vétele mellett folytatni kell az esélyteremtés, a felzárkóztatás programját, a szociális fordulatot és a jóléti rendszerváltást, a támogatási formák áttekintését, valamint az MSZP-n belüli etikai kódex kidolgozását. A kormánynak el kell mondania, mi valósult meg az ígéretekből, illetve mi az, amit át kell ütemezni, későbbre kell halasztani. Jánosi György kiemelte, elképzelhető, hogy bizonyos támogatási formákat a jó jövedelmű helyzetben lévők számára nem tudnak biztosítani.

"Foglalkozott a választmány kiemelt kérdésként a tisztességünk megőrzésének kérdésével is. (...) Ki kell dolgozni egy világos etikai normarendszert tartalmazó kódexet, amely iránymutató számunkra, ugyanakkor védelmet nyújt a nemtelen, minősíthetetlen, otromba támadásokkal szemben is" - mondta a szocialista politikus hozzátéve, hogy a Fidesz számos esetben emberi mivoltukban támadta az MSZP és a kormány politikusait. Minden nyilvánosságra került ügyet meg kell vizsgálni, ugyanakkor ki kell dolgozni a Fidesz támadásaira reagáló stratégiát is - mondta.