Nincs bizonyíték a Király B. és Szaddám közötti kapcsolatra

Vágólapra másolva!
A nemzetbiztonsági bizottság kedden elfogadta a titkosszolgálati államtitkár alá tartozó Nemzetbiztonsági Iroda jelentését Király B. Izabella és a Magyar Érdek Pártja esetleges iraki kapcsolatáról. A jelentés szerint nem bizonyítható, hogy a magyar párt kapott volna pénzt vagy ingyen olajat Szaddám Huszein volt iraki diktátortól - mondta a bizottság elnöke.
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt ülésén meghallgatta Tóth Andrást, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős politikai államtitkárát. Az ülés után az államtitkár az [origo]-nak elmondta: a bizottság 8 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a Nemzetbiztonsági Iroda jelentését Király B. Izabella és a Magyar Érdek Pártja esetleges iraki kapcsolatáról.

A jelentés szerint a magyar szolgálatok mindent megtettek az ügy felderítése érdekében. A rendelkezésre álló információk nem támasztják alá azokat a sajtóban is megjelent híreket, miszerint a Magyar Érdek Pártja pénzt kapott volna Szaddám Huszein volt iraki diktátortól - mondta Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes elnöke. Hozzátette: Tóth András ígéretet tett arra, hogy ha új információ merül fel, akkor azt kérés nélkül is a bizottság elé tárja.

2000-ben a bagdadi magyar nagykövetség tájékoztatta a Külügyminisztériumot arról, hogy Király B. Izabella kapott anyagi támogatást az iraki rezsimtől. Egy iraki származású magyar férfi információi szerint először egymillió, majd másfél millió hordó olajat kapott ingyen Király B. Izabella értékesítésre, és ebből körülbelül 15 millió dollár haszna származhatott. Ez az információ egybevágott azzal az idén januárban napvilágot látott listával, amelyen a Szaddám Huszein által pénzelt személyek nevei közt Király B. Izabella is szerepelt.

Korábban Tóth András egyik munkatársa azt mondta az [origo]-nak: 2000-ben az Orbán-kormány illetékesei már tudtak a Magyar Érdek Pártja iraki kapcsolatáról. Vadai Ágnes MSZP-s képviselő az ügy miatt belső interpellációt intézett Tóth Andráshoz a szocialista párt egyik frakcióülésén. Vadai elmondta, hogy interpellációjára kapott válaszból szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak nem fűződött érdeke ahhoz, hogy kivizsgálja a magyar szélsőjobb és az iraki olaj közötti kapcsolatot. Kövér László közölte: erre nézve Tóth András nem tudott bizonyítékokkal szolgálni.

Tóth András ugyanakkor az MTI-nek azt mondta kedd este: bár már a kilencvenes évek végétől voltak olyan információ a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy Király B. Izabella illetve pártja anyagi támogatásban részesül az iraki rezsimtől, az akkori kormányzat "nem fogalmazott meg konkrét hírigényt az értesüléssel kapcsolatban". Tóth tagadta azt is, hogy a jelentés azt tartalmazza, hogy nincs bizonyíték Király B. és Szaddám kapcsolatára.