Bárándy: Nincs jogi akadálya a közös szavazásnak

Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint - más tekintélyes jogászokkal ellentétben - nincs közjogi akadálya annak, hogy az európai parlamenti (EP) választás napján népszavazást tartsanak a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről. Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László szerint viszont etikátlan, az alaptörvény szellemével ellentétes lenne a közös szavazás.

"Az ide vonatkozó két jogszabályban, a népszavazásról, illetve a választási eljárásról szóló törvényben nem szerepel olyan rendelkezés, amely tiltaná, hogy az EP-választással egy időben referendum legyen, így nincs jogi akadálya ennek megvalósítására" - nyilatkozta az igazságügy-miniszter az MTI-nek. Hozzátette: az alkotmányjog nem ismeri a kiterjesztő értelmezést. Ha a nyelvtani értelmezés egyértelmű, márpedig jelen esetben erről van szó, akkor azt nem lehet más értelmezési technikákkal lerontani, kétségessé tenni - érvelt a miniszter. 

A népszavazásról szóló törvény szerint nem lehet referendumot tartani az országgyűlési képviselők, illetőleg a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján, valamint az azt megelőző és követő 41 napon belül. Az EP-választást is szabályozó választási eljárásról szóló törvényben azonban nincs ehhez hasonló tiltó rendelkezés.

Több tekintélyes jogásznak viszont eltér az álláspontja a miniszterétől. Szerintük etikátlan, az alaptörvény szellemével ellentétes lenne a közös szavazás. "Mivel népszavazáshoz ugyanúgy kampány kötődhet, mint egy parlamenti voksoláshoz, az a politikai erő, amelyhez a kezdeményezés kapcsolható, a 'kettős kampányolással' politikai előnyre tehet szert vetélytársaival szemben" - érvelt  Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke, aki szerint etikailag megkérdőjelezhető lenne, ha a kabinet visszaélne a jogszabályi mulasztással. Sólyom szerint ugyanis az EP-voksolásról szóló törvény elfogadásakor a jogalkotók elmulasztották pontosítani a népszavazásról szóló rendelkezést, vagyis az "együtt szavazás" tilalmát elfelejtették kiterjeszteni. Az 1998-as jogszabály szándéka az AB volt elnöke szerint ugyanakkor egyértelmű: külön kell választani a kétféle kampányt és voksolást.

Bárándy Péter annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság első elnökének korábbi nyilatkozata szerint a jogszabály céljából adódóan nem lehet referendumot tartani az EP-választás napján, annyit mondott: "Sólyom László egy kiváló jogász, de jelen esetben eltér a véleményünk." Más neves alkotmányjogászok (Szikinger István és Zlinszky János volt alkotmánybíró) is Sólyommal értenek egyet: az EP-voksolásra szerintük is ugyanolyan előírások vonatkoznak, mint az országgyűlésire vagy az önkormányzatira.

KAPCSOLÓDÓ CIKK