A kecskeméti polgármester is kilép a Fideszből

Vágólapra másolva!
A tatai városvezető után a kecskeméti polgármester, Szécsi Gábor is bejelentette, hogy kilép a Fideszből. Szécsitől a napokban vonta meg a bizalmat a helyi önkormányzat Fidesz-frakciója arra hivatkozva, hogy a polgármester nem a meghatározott értékek mentén politizált. A városvezető a polgármesteri székről nem mond le.
Vágólapra másolva!
Fotó: Ujvári Sándor
Szécsi Gábor

A kecskeméti polgármester pénteken bejelentette, hogy lemond a Fidesz városi szervezetének elnökségi tagságáról, és egyúttal kilép a pártból is. Szécsi Gábor az MTI-nek nyilatkozva elmondta: "Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy lemondjak a polgármesterségről. A jövőben független polgármesterként fogom a várost vezetni." Közlése szerint továbbra is "nyitott, minden képviselőcsoporttal együttműködő, a város érdekeit szolgáló politikát" kíván folytatni.

Szécsi döntésének előzménye, hogy szerdán a Fidesz helyi képviselőcsoportjának vezetője bejelentette, a frakció megvonta a bizalmat a polgármestertől, és 2006-ban már nem kívánják indítani a posztért. Leviczky Cirill frakcióvezető akkor ezt a Fideszen belüli átalakítással indokolta, valamint azzal, hogy a polgármester szerintük nem a meghatározott értékek mentén politizált.

Leviczky szerint nem egy konkrét ügy, hanem egy folyamat vezetett ahhoz, hogy megvonják a bizalmat Szécsitől. A polgármester ugyanakkor úgy vélte, a szakítás mögött többek között a Malom központ körüli vita állhat. Ő ugyanis támogatja azt az elképzelést, hogy Kecskemét belvárosában egy 6 milliárd forintos beruházás keretében egy pénzügyi központ épüljön, a jobboldal és a polgári körök azonban ellenzik ezt.

Orbán miatt távoznak tatai fideszes vezetők/itthon/20040304orban.html

Mint arról az [origo] is beszámolt, a napokban egy másik fideszes polgármester, a Komárom-Esztergom megyei Tata első embere is bejelentette, hogy kilép a Fideszből. Hetényi Tamással együtt távozik az ellenzéki pártból a város egyik önkormányzati képviselője is. A két politikus távozásának hátterében az áll, hogy konfliktus alakult ki köztük és a Fidesz országos vezetése között a tatai választókerületi elnök kinevezése körül. A pártvezetés ugyanis nem fogadta el Hetényiék jelöltjét erre a posztra.