Szász Károly, a PSZÁF elnöke visszavonta a Keller László közpénzügyi államtitkár elleni bírósági keresetét. A pénzügyi felügyelet elnöke személyiségi jogainak megsértése miatt kért volna kártérítést az államtitkártól, mivel azonban elállt ettől, neki kell 450 ezer forint perköltséget fizetnie.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke elállt polgári jogi keresetétől, melyet Keller László közpénzügyi államtitkárral szemben nyújtott be a Fővárosi Bíróságon. Az elállásra tekintettel a bíróság megszüntette a pert, és 450 ezer forint megfizetésére kötelezte Szászt - tudatta az államtitkár egyik munkatársa szerkesztőségünkkel.

A PSZÁF elnöke az eljárást még 2003 augusztusában kezdeményezte, mivel állítása szerint Keller nyilatkozataival megsértette személyiségi jogait. Szász Károly akkor 70 millió forint kártérítést követelt az államtitkártól.

Szász Károly az államtitkár egy, a Magyar Hírlapnak adott tavaly augusztusi nyilatkozatát sérelmezte. Keller ugyanis alkalmatlannak nevezte Szász Károlyt a felügyelet vezetésére.

Az államtitkár azt is mondta: a PSZÁF elnöke "köztisztviselőként olyan látszatot próbál kelteni a Fidesz segítségével - hogy azt ne mondjam politikai védelmével -, mintha a kormánynak köze lenne a brókerbotrányhoz".

Mint mondta: "Szász felelősségét még olyan ügyekben is vizsgálni kell, amikor a felügyelet - az elnök tudtával - olyan személyek vállalkozásainak adott pénzintézeti jogosítványt, engedélyt, ahol ezt nem tehette volna meg".