Kevesebbet esznek, és többet mozognak a kövér gyerekek soványabb társaiknál - derült ki egy felmérésből, amely a serdülőkorú gyerekek egészségét vizsgálta. A túlsúlyosak azonban hiába mozognak többet, szabadidejükben sokat ülnek a televízió előtt chipset és mogyorót majszolgatva.

Nincs összefüggésben a zöldség- és gyümölcsfogyasztás az elhízással, ráadásul a kövér gyerekek többet is mozognak, és kevesebbet esznek soványabb társaiknál - ezekre a meglepő eredményekre jutott a serdülőkorúak egészségét vizsgáló kutatás, melyről a Népszabadság számol be. A túlsúlyosak azonban sokkal többet ülnek a tévé előtt és majszolnak mogyorót, vagy különböző chipseket, ezt pedig nem kompenzálja a nagyobb fizikai terhelés.

Azt viszont általánosságban megállapították, hogy a fiúknak ötven, míg a lányoknak már csaknem hetven százaléka nem sportolt. Azok pedig, akik gyerekkorukban nem kezdtek sportolni, később már nem nagyon fognak hozzá. A legutóbbi ajánlások szerint ebben a korban naponta egy óra mérsékelten intenzív, illetve hetente háromszor legalább húsz perc igen aktív testmozgás szükséges.