Többen akarnak továbbtanulni idén

Vágólapra másolva!
Szerdáig több mint 162 ezer felvételi kérelem érkezett be az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához. Ez azt jelenti, hogy - a korábbi hírekkel ellentétben - többen jelentkeztek az egyetemekre és főiskolákra, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda nyilvántartása szerint több mint 162 ezer jelentkezési lap érkezett, vagyis a korábban megjelent hírekkel ellentétben növekedett az egyetemekre és főiskolákra jelentkezők száma. 2003-ban 160 ezer volt a pályázók száma.

A postai kézbesítés átmeneti problémái miatt a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők felvételi lapjait néhány nap késéssel kapta meg az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda. A jelentkezések postára adásának határideje március 1-én éjfélkor járt le.

Az iroda a beérkezett jelentkezési lapokat elektronikusan rögzíti, és ezt követően, várhatóan április első hetében hozza nyilvánosságra a jelentkezésekre vonatkozó részletes statisztikát. Ebből majd kiderül, hogy milyen tagozatokra, képzési formákra, szakcsoportokra, szakokra jelentkeztek idén, és megállapítható lesz az is, hogy a továbbtanulási szándékok esetében történt-e változás, módosulás a korábbi évekhez viszonyítva.

Államilag finanszírozott képzésre idén 62 ezer hallgatót vesznek fel. Nappali tagozaton 54 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ezren tanulhatnak.